2p

Központi szerepet kapott az Egyesült Államok 46. elnökeként hivatalba lépett Joe Biden első elnöki beszédében a pandémia elleni küzdelem, az egység és az összetartása.

Az új elnök megköszönte mindkét pártból érkezett elődjeinek a munkát, majd külön köszöntötte a beiktatáson is részt vevő korábbi elnököket, például Barack Obamát is.

Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük

 - mondta beiktatási beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.

Beszédében kiemelte, hogy az amerikai alkotmány megingathatatlan és erős, az országban egységre és demokráciára van szükség.

Az új elnök kiemelte, hogy ismételten megtanultuk, hogy a demokrácia féltett kincs, törékeny és demokrácia győzedelmeskedett – mondta.

Biden nagyszerű nemzetnek nevezte az Egyesült Államokat, amely az évszázadok alatt sok vihart, háborút és békét is átélt. Mint mondta, hosszú út előtt áll a felálló amerikai kormány, menni kell előre, és sokkal többet kell tenni idén, ugyanakkor az elnök szerint jelentősek a lehetőségeik is. Külön kihívásként említett a koronavírus-járványt, a belső terrorizmust, és az előretörő „fehér felsőbbrendűségi eszmét”.

Ezen a januári napon az egész lelkem ebben van. Hogy egyesíthessem az Egyesült Államokat.

Kulcsfontosságúnak nevezte az egységességet, hiszen „e nélkül nincs nemzet, csak egy káoszba fulladt ország. Ez a történelmi pillanatunk, a válságra az egység a megoldás, legyünk újra Egyesült Amerikai Államok”.

Az elnök megemlékezett arról is, hogy beiktatása abból a szempontból is történelmi, hogy alig 100 éve még nők tüntettek egy elnöki beiktatáson – Kamala Harris személyében pedig most először iktattak be női alelnököt.

Végül a Capitolium ostromával kapcsolatban elmondta, hogy minden amerikai elnöke szeretne lenni, és abban hisz, hogy lehessen békésen egyet nem érteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!