5p

Orbán Viktor miniszterelnök az uniós költségvetés módosítását keményen kritizálta egy csütörtöki videóüzenetében, ez volt a péntek reggeli rádióbeszélgetés fő témája. A kormányfő az uniós csúcs napirendi pontjai közül a migrációval kapcsolatos elképzelésekről is hosszan beszélt, illetve szóba került a családtámogatási rendszer megnyirbálásáa is. A reggeli rádióinterjúban arra nem kaptunk, hogyan vélekedik igazságügyi minisztere távozásáról.

7.37:

A beszélgetés az uniós költségvetési módosító javaslattal indul, amire Orbán Viktor úgy reagált, azt csak péntek délelőtt tárgyalják, és bár a „migrációs csata” is nagy vitát váltott ki, de mindenki a büdzsé módosítására „feni a kést”. Orbán Viktor közölte, korábban abban egyeztek meg, nem módosítják a hétéves költségvetést, most mégis erre készülnek.

Az első tétel 50 milliárd euró lenne Ukrajna számára, de az előző 70 milliárdról sem tudni, mire ment el, nem tudni, ki ellenőrizni az elköltést.

A második az újjáépítési hitel kamatának emelkedése lenne 18-19 milliárd euró összegben, de az újjáépítési hitelből nem kapott sem Magyarország, sem Lengyelország.

A harmadik tétel a migráció támogatására menne, a negyedik pedig az uniós hivatalnokok fizetésemelését fedezné.

„Hova lett a pénz?”

– tette fel a kérdést Orbán Viktor.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Bűnbak? Fotó: Európai Tanács
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Bűnbak? Fotó: Európai Tanács

7.40:

A magyarok olyanok, hogy „ami a szívemen, az a számon” – mondta a kormányfő, de úgy véli, az Európai Tanácsban összességében esély sincs arra, hogy az európai költségvetést módosítsák, és – tette hozzá – a rezsicsökkentés eltörléséről sem lehet szó.

7.44:

A miniszterelnök szerint két iskola van. Az egyik az, hogy amit eddig csináltak, azaz támogatni Ukrajnát, az működik és folytatni kell. A másikat pedig ő maga egyedül képviseli, azaz tűzszünet és béketárgyalások, erre kell felhasználni minden eszközt, beleértve a pénzügyi forrásokat is. A kormányfő szerint az EU már a pénzügyi teljesítőképességének határán van.

„Hol a magyarok pénze, hol a lengyelek pénze? Ukrajnában”

– mondta Orbán Viktor, aki szerint már rég nincs pénz, ezért vesznek fel hiteleket, amit ugyancsak rossz célokra használnak fel, így adósságcsapdába kergetve az EU-t.

7.47:

A migrációról szóló napirendre áttérve Orbán Viktor szerint „szabadságharc zajlik”, és a konszenzust hiányolta, amiben előtte megegyeztek, de a kvótarendszert a Belügyminiszterek Tanácsán „puccsszerűen” átnyomták. A miniszterelnök szerint emögött a „Soros-birodalom” élén történt váltás áll. Orbán Viktor úgy véli, ha a terveket elfogadják, akkor Magyarországon is migránsgettókat kell majd felállítani.

Orbán Viktor szerint ha elfogadják az uniós terveket, Magyarországon „migránsgettókat” kell felállítani. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Orbán Viktor szerint ha elfogadják az uniós terveket, Magyarországon „migránsgettókat” kell felállítani. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

7.51:

A kormányfő szerint vannak, akik összekeverik a vendégmunkásokat a migránsokkal, de szerinte az átvonuló „hordák” tagjaiból nem lesz jó kétkezi munkás Németországban. A megoldás szerinte „pofonegyszerű”, mert tavaly Magyarországon csupán 45 migránskérelmet kellett elbírálni. Úgy véli, Magyarország sok áldozatot vállalt a migráció elleni küzdelemben, ez 2 milliárd eurót tett ki, amit elkölthettek volna nyugdíjra, családtámogatásra vagy közbiztonságra is.

Orbán Viktor a „külső hot spotra” esküszik, azaz arra, hogy a menekültkérelmet még az EU-ba történő belépés előtt kell elbírálni. Emellett felidézte, Magyarország vitt segítséget oda is, ahonnan elindulna a migráció.

7.56:

Az árstopok kivezetésére áttérve Orbán emlékeztetett, az energiaárak megugrása Magyarországot „húsba vágóan” érintette, az felnyomta az árakat. Az infláció elleni küzdelemre utalva közölte, egymás után hozzák azokat az intézkedésekeet, amik lefelé húzzák a pénzromlás ütemét. Szerinte jó esély van arra, hogy július-augusztusban a bérek emelkedése meg fogja haladni az áremelkedések ütemét.

A kötelező akciózást is sikeresnek értékeli, emlékeztetett, a korábbi árstopos termékeket is be kell venni az akciózott termékek közé.

7.58:

A gazdaságvédelmi akciótervről szólva Orbán Viktor felidézte, „ha munka van, minden van”. Korábban munkanélküliség volt, most azonban nehéz munkaerőt találni. Emellett a kormányfő szerint azokat is meg kell védeni, akik már nem dolgoznak: a nyugdíjasokat, ezzel kapcsolatban a nyugdíjkorrekciót és a 13. havi nyugdíjat említette.

A csokról szólva a falusi csok sikerét említette, míg utalt arra, hogy a városi csok bezuhant, ezért azt a rendszert át kell alakítani.

A Babaváró hitelről pedig azt mondta a miniszterelnök, hogy „hozomra” már csak a 30 év alattiak kapják meg, míg efölött azok, akik igazolják, hogy tényleg gyermeket várnak. A kormányfő felidézte, a megmaradó támogatások összege emelkedik.

7.59:

A beszélgetés véget ért, a kormányon belüli személyi és strukturális változásokról nem esett szó.

Korábban írtuk:

Csütörtökön kemény hangvételű videót tett közzé Orbán Viktor, melyben az uniós költségvetés módosítását kritizálta. A magyar miniszterelnök szerint az EU-t a csőd szélére sodorták, és mindenki azt kérdezi, „hol a pénz?

A kormányfő várhatóan beszél kormányának átalakításáról is azt követően, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentette, július 31-ével távozik a posztjáról.

A miniszterelnök péntek reggel Brüsszelből ad rádióinterjút, kövesse velünk percről percre!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!