3p

Hol nagy lesz a szükség, ott nagy lesz az ár is, magyarázta a legnagyobb hazai gyártó.

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani. A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra - jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

Dolgozó a Vajda-Papír üzemében. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Dolgozó a Vajda-Papír üzemében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A cég alapító-ügyvezetője, Vajda Attila elmondta, azzal számolnak, hogy a cég belföldi és export volumenei csak enyhén nőnek idén. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása higiéniai papírtermékekből a kedvezőtlen körülmények ellenére biztosított, "nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből" - jelentette ki.

Emlékeztetett arra, hogy az idén nyáron a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára.  Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, mert már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír-ellátás is biztosított a cégnél.

A kapacitásbővítéssel teljessé vált a cég alapanyag-ellátása. A friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal, azonban a cellulóz ára jelentősen emelkedett. Az újrahasznosított papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott. A gyárbővítés során elkészült cellulóztároló kapacitás 3 havi puffer készlet tárolására alkalmas, alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük. A cégcsoport jelentős megtakarítást ér el azzal, hogy 2018 óta dunaföldvári üzemében termeli meg a gyártáshoz szükséges higiéniai alappapír jelentős részét.

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak.

A Vajda-Papír Csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, túlnyomórészt a magyarországi  termelés növekedésének eredményeként. A norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal forinttal járult hozzá a vállalatcsoport teljesítményéhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett tavaly.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!