1p

Így is csak 120 ezren voltak.

Tavaly 120 ezren nyelvvizsgáztak Magyarországon, négyezerrel többen, mint 2017-ben - ismerteti szerdai számában a Világgazdaság az Oktatási Hivatal statisztikai adataira hivatkozva.

fotó: MTI
fotó: MTI

Ez még mindig lényegesen elmarad a 2009-es 175 ezer vizsgázótól. Tavaly csak angol nyelvből 89 ezren jártak eredménnyel, ami az előző évhez képest csaknem hatezres növekedés. Németből és franciából ugyanakkor kevesebben tettek sikeres nyelvvizsgát, mint egy évvel korábban. 

Egy 2018-as kormányhatározat szerint a közoktatásban az idegennyelv-tanítást hatékonyabbá kell tenni, e célból nemzeti középtávú stratégiát és a 2018-2027-es intézkedési tervet kell kidolgozni. A stratégia része, hogy 2020-tól évente 140 ezer 9. és 11. évfolyamra járó gimnazista vagy szakgimnáziumi diák kétszer két hetet tanulhat egy külföldi nyelvi kurzuson. A program évente 90 milliárd forintba kerül, a részletek kidolgozása folyamatban van - ismerteti a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!