2p

Újabb fertőzöttet találtak Németországban, a koronavírust bizonyítottan hordozók száma így nyolcra emelkedett.

A németországi esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az új típusú koronvírussal fertőzött nyolcadik német egy 33 éves müncheni férfi. Szervezetében szombaton mutatták ki a kórokozót. Ő is a Webasto munkatársa, mint a hat eddigi felnőtt fertőzött. A hetedik fertőzött az egyikük gyermeke.

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársa. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Ugyancsak szombaton megérkezett Vuhanból a frankfurti nemzetközi repülőtérre a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a járvány miatt hazatérő német állampolgárokkal és közeli hozzátartozóikkal. Az Airbus A310-es repülő az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat. Azonban az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, így a Luftwaffe gépének Helsinkiben kellett megállnia tankolni.

A Luftwaffe gépén 124 ember érkezett Frankfurtba, 100-an német állampolgárok, további 22-en kínaiak, egy fő amerikai, egy fő román állampolgár. Az utasok között húsznál is több gyermek van. A leszállás után megvizsgálták őket, és 11 főt beszállítottak a frankfurti egyetemi klinikára. Egyiküket koronavírus fertőzés gyanúja miatt, a többit egyéb panaszok miatt.

Az utasokat a frankfurti vizsgálatok után karanténba helyezték a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!