2p

Talán szeptemberben szállíthat utasokat. Talán.

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont, ezért a Budapest-Belgrád vasútvonalon a forgalom csak akkor indulhat el, ha minden szükséges feltétel maradéktalanul teljesül – írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.

Vitézy Dávid kifejtette: csak azt követően lehetséges a forgalom megindulása, ha a kínai kivitelező elvégzi a szükséges szoftverjavításokat, és a biztonsági tesztek is megfelelő eredménnyel zárulnak.

Addig pedig „be nem tartott céldátumok ígérgetése helyett őszintén és transzparensen fogunk kommunikálni” a beruházás állásáról

- fogalmazott.

A bejegyzéshez csatolt videóban a miniszter arról nyilatkozott, hogy az utasforgalom elindulását tekintve „kritikus” – Európában még nem használt, de Kínában régóta alkalmazott – vonatbefolyásoló rendszer telepítése megtörtént, de abban szoftverproblémákat találtak, a hibákat pedig javítani kell.

Amennyiben a javítások az ígéreteknek megfelelően a következő napokban, hetekben megtörténnek, akkor augusztus első felében el tudnak indulni az első, úgynevezett „sötétüzemi próbák”. Ha ezek sikeresek lesznek, akár már szeptemberben elindulhatnak az utasokat szállító szerelvények – közölte.

Ha bármilyen probléma fennáll a következő hetekben, az csúszást eredményez, de „a biztonság az első” – rögzítette a tárcavezető.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG