2p

Soha nem látott nagyságú pénzmennyiséget ad vissza a kormány a gyermeket nevelő szülőknek 2022. február 15-ig. Lesznek olyanok, akik 809 ezer forintot kapnak.

809 ezer forint a maximum, amit egy szülő adóvisszatérítésként kaphat. Ez az összeg az éves átlagbér adótartalma a NAV számítása szerint. Egy család, jól kereső szülők esetén, több mint másfél millió forinttal lehet gazdagabb. Az adóhatóság a visszajáró összeget automatikusan visszautalja azoknak, akiknek a munkabéréből év közben a munkáltató levonja az szja-t és az ekhót. Nekik tehát semmi tennivalójuk, csak várniuk kell a pénzesőt.

Pénzeső közeleg. (Fotó: MTI)
Pénzeső közeleg. (Fotó: MTI)

Nyilatkozatot a katásoknak kell tenniük, illetve azoknak, akik jogosultak ugyan az adóvisszatérítésre, de az utaláshoz szükséges adataikat nem ismeri a NAV. Ez utóbbi kör nem lehet olyan hatalmas, hiszen ha valaki családi pótlékot kap, akkor adatai már ott vannak a NAV-nál. A családi pótlék pedig alanyi jogon jár, amit az egyik szülő megkap. A másik szülő utalási adatait akár a munkáltatón keresztül is ismerheti a NAV. Ha valakinek az adatai még sincsenek meg a NAV-nál és határidőig, tehát az év végéig nem nyújt be nyilatkozatot, akkor a visszatérítéshez való jogát a 21SZJA adóbevallásában érvényesítheti 2022. május 20-áig.

Ehhez képest megjelenése után két nappal már több, mint húszezren töltötték ki a nyilatkozatot. Ezt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte. Holott egy két oldalas sűrűn szedett dokumentumról van szó.

Kell idő a nyomtatvány kitöltéséhez, de megéri. (Fotó: Mfor)
Kell idő a nyomtatvány kitöltéséhez, de megéri. (Fotó: Mfor)

A nyilatkozat elérhető online és nyomtatható formában kitöltési útmutatóval

És még egy oldal sűrűn szedve. (Fotó: Mfor)
És még egy oldal sűrűn szedve. (Fotó: Mfor)

Giga akcióról beszélünk, ami 1,9 millió embert érint és 600 milliárd forintot a NAV számítása szerint. Az adóvisszatérítés nemcsak a gyermeket nevelőknek jár, hanem a várandós nőknek is a fogantatás 91. napjától - mondta el Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. És persze a házastársnak is, amennyiben közös háztartásban élnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!