2p

Erről is beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadegyetemén, de azt is kifejtette: azért van rendőrhiány, mert jól megy a gazdaság és a rendőrök keresett szakemberek a versenyszférában.

A tárcavezető ugyanitt bejelentette, hogy ősszel felmérik a magyar diákok képességeit, és átszervezések lesznek az egészségügyben.

"Rendőrnek" - ezt válaszolta Pintér Sándor Trócsányi Lászlónak, amikor a Károli Gáspár Református Egyetem rektora azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy minek látja magát - írja az Infostart.hu. Indoklásként elmondta: ez alapozta meg a pályafutását.

A rendőrhiány tehát a jól működő magyar gazdaság jele. Fotó: MTI
A rendőrhiány tehát a jól működő magyar gazdaság jele. Fotó: MTI

Azt is elmondta, gyakran nehezen érteti meg magát azokkal az európai belügyminiszterekkel, akik egész életükben politikusok voltak és a párthátterük miatt kötött mandátummal érkeznek a tárgyalásokra. Ő nem tartozik ezek közé, csak kereteket kap Orbán Viktor miniszterelnöktől – hangsúlyozta a tárcavezető, aki egyébként 126 nap múlva a legtovább hivatalban lévő magyar belügyminiszter lesz, és egyelőre nem tervezi a nyugdíjba vonulást.

"Csendőrségre nincs szükség" – jelentette ki a belügyminiszter, utalva a Mi Hazánk javaslatára, amit a vármegyék kapcsán fejtettek ki.

Pintér Sándor kitért a rendőrhiányra is. Azt mondta, van hiány, szeretnék, hogy ezt mielőbb fel tudnák tölteni. A hiány okát abban látja, hogy jól megy a gazdaság, és a gazdaságban az összes hivatásos múlttal rendelkezőt szívesen veszik.

Az oktatás és egészségügy területére rátérve jelezte: előbbiben szeptember-október elején felmérést készítenek a magyar diákok képességeiről, az egészségügyben pedig átszervezés jön, de további részleteket nem árult el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!