3p

Lezárult a közbeszerzési eljárás, melyet az ajánlatkérő, a Kárpát-medencei Lovas Akadémia Kft. eredménytelennek minősített. Nagyon más választása nem is lehetett volna, ez most tényleg nem a megbízókon múlt.

Sokéves csend után idén felpörögtek az események a kisvárdai lórehabilitációs központ körül. Végre kiderült a létesítmény helyszíne, mely a formálódó szórakoztatónegyed és a stadion szomszédsága lett. A környezetvédelmi hatástanulmányból megtudhattuk, hogy a termálvizes létesítmény minden lesz, csak termálvizes nem. Egy parlamenti válasz pedig rávilágított arra, hogy 2022 legvégére kell elkészülnie a központnak.

Itt derült ki az is, hogy már elindították a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást is, az ajánlattételre sok időt hagytak, hiszen július 15. és augusztus 24. között lehetett beadni a pályázatokat.

Néhány nappal a határidő letelte után az eljárás eredménye is megszületett:

eredménytelen.

Az összefoglaló tájékoztatás szerint egész egyszerűen ennek az volt az oka, hogy senkit nem mozgatott meg a projekt, hiszen egyetlen ajánlat nem érkezett be határidő előtt.

Ilyen berendezéssel végzik majd a vizes kezeléseket (Fotó: horse-trainerproducts.com)
Ilyen berendezéssel végzik majd a vizes kezeléseket (Fotó: horse-trainerproducts.com)

Nagy volumenű beruházásról lesz szó majd, hiszen a kormány még bő 3 évvel ezelőtt 2,2 milliárd forintot adott rá. Igaz, az árak emelkedése miatt ma már jó eséllyel ennél nagyobb összegről lesz kiállítva a végszámla, de a forrás biztosításával valószínűleg nem lesz gond.

A közbeszerzési kiírás szerint az akadémia épületében kap helyet a fedeles versenypálya és a hozzá tartozó melegítőpálya, istállók és rehabilitációs helyiségek. A fedeles versenypálya déli homlokzatán lesz a nézői tribün, amit a fogadótéren keresztül lehet majd megközelíteni. Az épületkomplexumban alakítják ki még a 4 oktatótermet és az ezeket kiszolgáló helyiségeket, egy éttermet konyhával, amely a kilátogató közönség és a lovasszakma kiszolgálását biztosítja.

Létesíteni kell még 51 darab parkolót, ebből kettőnek akadálymentesnek kell lennie és kérnek még 4 darab autóbusz-, illetve tehergépjármű-parkolóállást. A parkolók számát egyébként időközben csökkentették, hiszen a környezetvédelmi hatástanulmányban még 61 szerepelt.

Emellett épülnek még apartmanépületek is, szám szerint 2 a hatástanulmány alapján, de azok nem képezték ennek az eljárásnak a tárgyát.

A központ várhatóan 5 embernek fog munkát adni, a hatástanulmányban foglaltak szerint ennyien elegen lesznek az üzemeltetéshez. Ami pedig a látogatói számot illeti, havi 300 fővel számolnak a kivitelezők, vagyis átlagban napi 10 fővel. Azt azonban jelezték, hogy a látogatói létszám napi alakulását nagyban fogja befolyásolni a komplexumba szervezett programok gyakorisága.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!