3p

Az egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos a Telexnek adott interjújában azt mondta, azért fog dolgozni, hogy az új rendszerben a kuratóriumok ne betonozhassák be magukat az intézmények élére.

Interjút adott a Telexnek  a sok vitát kiváltó egyetemi modellváltásról Stumpf István. A korábbi kancelláriaminiszter, egyetemi oktató és alkotmánybíró február elejétől az egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos, aki most igyekezett megnyugtatni azokat, akik attól tartanak, hogy nagyban sérülni fog az egyetemi autonómia. Az aggódó hangok azért csaptak fel, mert az új felsőoktatási rendszerben már alapítványok működtetik az intézményeket, melyek élére ráadásul a kormány által összeállított tagságú kuratóriumok kerülnek, akik arról is dönthetnek, hogy kik kerülhetnek az elitképzés közelébe akár oktatóként, akár hallgatóként.

Aggódnak az autonómiáért. (Fotó: MTI / Filep István)
Aggódnak az autonómiáért. (Fotó: MTI / Filep István)

Stumpf a Telexnek arról beszélt, hogy tudja ő is, hogy ez a modellváltás kritikus pontja, hiszen a kuratóriumok összeállításába később már senki se szólhat bele, vagyis a mostani összetétel akár be is betonozhatja magát az egyetemek élén.

" (...) ezen én is fogok dolgozni, és az új törvényben is megnézzük, hogy ezt a problémát, azaz hogy a kuratórium újraválaszthatja-e önmagát vagy bármely testületét, hogyan lehet orvosolni"

- mondta a lapnak a kormánybiztos, azzal folytatva, hogy erre ő lát is jogi megoldásokat. A céllal azonban, hogy az egyetemeket "leválasszák az állami köldökzsinórról", ő egyetért, amit részben azért lépnek meg, hogy "nagyobb stabilitást kapjanak az egyetemek, tehát ne ráncigálják négyévente jobb vagy bal irányba, és hogy legyen ideje az egyetemi, intézményi stratégiáknak kifutni."

A Telex felvetette, hogy Parragh László iparkamarai elnök nemrég azt mondta, történt előrelépés a felsőoktatásban, például az, hogy nem indulhat úgy egyetemi képzés, hogy azt a kereskedelmi és iparkamara ne hagyja jóvá. Stumpf szerint azonban új szak indításában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának nincs szerepe, mert abban az egyetem, az Oktatási Hivatal és a Magyar Akkreditációs Bizottság és fellebbezés esetén a minisztérium játszik szerepet. Szaklétesítés esetén van szerepük, véleményt mondhatnak mint a Felsőoktatási Tervezési Testület tagja, de nincs vétójoguk.

Amikor Stumpfot arról kérdezték, szerencsés volt-e Parragh kijelentése, arra ezt válaszolta:

"A szabályozás normatív tartalmát figyelembe véve tartok tőle, hogy túlértékelte a kamara szerepét az elnök úr az új egyetemi szakok indításával kapcsolatban."

(Telex)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!