Korábban a nyugdíjasok életét a kényelmes fotelekkel, a túlfőzött ételekkel és a nappali tévézéssel lehetett jellemezni, ám ez háttérbe szorulóban van.
Lényegében erre a következtetésre jutott a mértékadó brit gazdasági magazin, az Economist számos meglepő változást bemutató összeállítása. A lap szakértői példaként hozzák a Latitude Margaritaville közösséget, amely Dél-Karolina államban él egy szigeten. Ennek tagjai nemrégiben tartottak tógapartit és most farsangi jelmezbálra készülnek. Ennek a közösségnek a tagjai azonban messze nem nevezhetők tipikusnak annyiban, hogy galamblelkűeknek mondhatóak az idős generáció igazán kicsapongó részéhez képest. Miközben a 2000 körül született ifjak a telefonjukat nyomkodják és aggodalmaskodnak a jövőjükkel kapcsolatban, nagymamáik és nagypapáik, aki az 1960-as és 1970-es években voltak fiatalok, visszatérnek az akkori szokásaikhoz.
Növekszik az alkoholfogyasztás a körükben, többet drogoznak, mint a korábbi nyugdíjasok és a szexuális aktivitásuk is nő ezek minden káros mellékhatásával együtt. Például a gonorrhea (tripper) fertőző betegség előfordulása az 55 év feletti amerikaiak körében a hatszorosára emelkedett 2010 óta. Az új szifiliszes megbetegségek száma a 2023-at megelőző négy évben a 65 évesnél idősebb angolok körében 31 százalékkal ugrott meg.
Csak vidámak szeretnének lenni
Az idős mulatozók száma nő, már csak azért is, mert a 65 év felettiek aránya emelkedik a fejlett országok népességén belül. Az Egyesült Királyságban például 20 százalék. A felelőtlenség egyik forrása és következménye az alkoholizálás. A Gallup közvélemény-kutató cég felmérése szerint az USA-ban a 2023-at megelőző két évtizedben a 18 és 34 év közöttiek körében 72-ről 62 százalékra csökkent azok aránya, akik időnként túlzásba viszik az alkoholfogyasztást, ezzel szemben az 55 éven felülieknél 49-ről 59 százalékra nőtt. Hasonló változás figyelhető meg a fejlett világ más országaiban is.
A drogozással ugyanez a helyzet. Spanyolországban az 55 és 64 éves korosztály közöttiek körében az elmúlt 15 évben nyolcszorosára nőtt azoknak a száma, akik egy éven belül fogyasztottak kokaint. Angliában egy ezzel foglalkozó tanulmány szerint az idősek visszatértek ahhoz a szokásukhoz, hogy fesztiválokon fogyasztanak kábítószert.
És ez még mind semmi. Egy holland tanulmány szerint azoknak a 75 évesnél idősebbeknek az aránya, akik magukat szexuálisan aktívnak tartják, 2024-re 27 százalékra nőtt a 2014-es előző megkérdezéskor mért 16 százalékos arányról.
A világ boldogabbik részén a nyugdíjasok egy része jól él
A szabadosság hátterében részben az áll, hogy a mostanában nyugdíjba vonulók egy része jó anyagi helyzetben van, ezért nem kell a túlélésével bajlódnia. Például az Egyesült Királyságban 1993-ban a 65 éven felülieknek csak a fele volt a lakása tulajdonosa. Harminc évvel később ez az arány háromnegyedre nőtt. Eközben jelenleg több az olyan nagymama és nagypapa korú ember, akinek nincs gyereke és unokája.
Külön furcsasága a nyugdíjasok megnövekedett aktivitásának, hogy az amerikai börtönökben egyre több a boomer korosztályhoz (vagyis az 1941 és 1965 között születettekhez – a szerk.) tartozó elítélt. És nem azért, mert a börtönben öregedtek meg, hanem azért, mert mostanában követtek el valamilyen bűncselekményt. Míg az Egyesült Államokban 1992-ben az 50 felett letartóztatottak aránya az összes letartóztatáson belül még öt százalék volt, addig 2022-ben már 15 százalékot mutatott az FBI statisztikája. Az idősebbek a politikában is aktívabbak. Például a 2024-es liverpooli lázadásokban letartóztattak egy 69 éves fickót is.
A washingtoni törvényhozás elleni 2021. január 6-ai támadás résztvevőinek majdnem több mint fele elmúlt 40 éves és a legidősebb lázadó 81 éves korában indult rohamra a Capitolium ellen. Pesszimisták és sokszor csórók a boomer nyugdíjasok. A szociológusok szerint az időskori többé-kevésbé randalírozó életmód mögött több magyarázat lehet.
A brit gazdasági lap felmérésekra hivatkozva arról is ír, hogy a boomerek pesszimistábbak, mint a náluk fiatalabb generációk tagjai. Az idősek amúgy is hajlamosabbak erre, de az amerikai Pew közvélemény-kutató cég korábbi tanulmánya azt találta, hogy a második világháború után születettek jobban hajlanak erre, mint elődeik.
További oka a sokak szerint „helyteleníthető viselkedésnek”, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő nyugdíjasok mellett nem kevesen vannak, akik rosszul állnak ezen a téren.
A hatvan fölöttiek adják az USA-ban a személyes anyagi csődbe menők negyedét. Ez az arány húsz évvel ezelőtt még csak tíz százalék volt. Végül a harmadik tényező a kevesebb gyermek és unoka, akik lekötnék az idősek energiáit.