2p

A külügyminiszter azért nyilvánult így meg, mert adunk 100 ezer koronavírus-vakcinát Csehországnak, a cseh válogatott pedig este hattól Hollandiával játszik Eb-nyolcaddöntőt.

Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.

Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja. A sikeres magyar oltási kampányt világszerte elismerik - hangsúlyozta.

A tárcavezető kiemelte: Magyarországon az oltottak száma lassan eléri az öt és félmilliót, miközben van bőven elég oltóanyag, így a magyar kormány tud segíteni azoknak, akik nem állnak ennyire jól.

Cesi do toho! - zárta bejegyzését Szijjártó Péter. Ez azt jelenti: hajrá, csehek - ezzel a külügyminiszter egyrészt nyilván az oltási kampányukat biztatta, márészt és még nyilvánvalóbban a fociválogatottjukat, akik este hattól a Puskás Arénában Hollandia válogatottjával játszanak Eb-nyolcaddöntőt. Ez lesz az utolsó meccs az idei Európa-bajnokságon, amit Budapesten rendeznek. A parlament épületére egyébként ma kikerült egy cseh zászló, szintén V4-es társaink buzdítására.

Csehország zászlaja a Parlament épületén 2021. június 27-én. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Csehország zászlaja a Parlament épületén 2021. június 27-én. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!