1p

A külgazdasági és külügyminiszter szignózott egy jelentős dokumentumot.

Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata - jelentette be Szijjártó Péter a szerbiai Palicson.  A tárcavezető a magyar-szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásnak nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését. Illetve hangsúlyozta, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő cégének idén ősszel meg is kell kezdenie a működését.

Minél több forrás, minél több útvonal, minél több együttműködés, annál nagyobb energiabiztonság

 - vélekedett. Hozzátette, Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s igaz ez fordítva is. Hazánk földgázellátásának legnagyobb része Szerbián keresztül érkezik hozzánk, mi pedig több mint százmillió köbmétert tárolunk a szerbek számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!