A Bankszövetség oldalán megjelent közlemény alapján a bankok elkötelezettek az ATM-ek földrajzi lefedettségének növelése mellett. Ennek keretében első körben a 2000 főnél nagyobb lélekszámú településekre helyeznének bankautomatákat. (Amennyiben annak fizikai elhelyezését a helyi önkormányzatok kérik, illetve ehhez a helyszínt is tudják biztosítani.)
Emellett a Bankszövetség kéri, hogy a magyarországi lakhelyű számlatulajdonosok számára bankkártyát biztosító külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatók is részt vegyenek a feladatban. (A kérés alapján gyakorlatilag a fintech cégeknek is részt kellene vállalniuk ebből a feladatból.)
A kormány üdvözli a Bankszövetség álláspontját és elfogadja, hogy első körben a 2000 fő feletti lakosú településeken helyezzenek el bankautomatát a bankok. Ugyanakkor kéri, hogy második ütemben az ezer főnél több lakosú településekre is helyezzenek ki ATM-et. Illetve megerősíti azon hosszú távú célt, hogy minden magyar településen legyen bankjegykiadó automata.
Hány településen helyezhetnek el automatát az első körben?
Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR adatai) alapján 2022-ben 775 olyan település volt hazánkban, ahol az állandó lakosok száma meghaladta a kétezer főt, ebből 166 településen abban az évben nem volt bankautomata. (Ezek közül egy településen volt bankfiók, ott elképzelhető, hogy emiatt nem lesz majd ATM.)
Vagyis ezen 165/166 településre kerülhet első körben bankautomata, ha a lélekszám, illetve az ATM-ek száma azóta nem módosult.
A kormány oldalán második ütemként az ezer főnél több lakost számláló települések jelentek meg. Az érintett települések száma – szintén 2022-es adatok alapján – 615, melyből 159-ben a kérdéses időpontban volt bankautomata. Vagyis a második körben várhatóan 456 településre kell kihelyezni a bankoknak automatát. (2022-ben két olyan település volt az érintettek között, ahol volt bankfiók.)
Harmadik körről a kormány oldalán még nincs szó, ugyanakkor szerepel az a hosszú távú cél, hogy minden magyar településen legyen automata. 1765 olyan település van, amely 1000 fő, vagy annál kevesebb állandó lakossal bírt 2022-ben, ezek közül 36-ban volt bankautomata. Vagyis ezen harmadik körben – ha erre ténylegesen sor kerül – még 1729 településre kerülhet ATM a jövőben.
Összességében 2022-ben 2351 olyan település volt, ahol nem volt bankautomata, ez a települések 74,52 százalékát tette ki.
Ki kell hangsúlyozni, hogy 2022. év végén az MNB adatai alapján összesen 4738 bankautomata volt hazánkban, ami 2024. decemberére 5140-re emelkedett. Településeket tartalmazó frissebb adat azonban nem állt rendelkezésre. Könnyen elképzelhető, hogy egyes településeken azóta telepítettek bankautomatát, vagy épp leszereltek egyet. Illetve a lélekszám változásával egyes települések átkerülhettek „másik kategóriába”.
A Bankmonitor szakértőinek véleménye alapján 10 milliárd forintot meghaladó kiadás lenne az, ha ténylegesen az összes olyan településre kihelyeznének ATM-et, ahol jelenleg nincsen. Ez a költség pedig ellenkező előírás hiányában megjelenhet a számladíjakban is.