Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Az amerikai törvényhozás három tagjánál is pozitív eredményt mutatott a koronavírus-teszt, miután a Capitolium elleni támadás idején fedezékbe kellett vonulniuk - voltak, akik órákat töltöttek kisebb helységekben, kollégáikkal összezárva.

A három érintett képviselő egyaránt demokrata: Bonnie Watson Coleman, Pramila Jayapal és Brad Schneider tette közzé diagnózisát a BBC beszámolója szerint.

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot; öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. A törvényhozás tagjait a támadás során biztonsági szobákba terelték, és nem mindenki viselt maszkot mindeközben. A Punchbowl News videóján az látszik, hogy az egyik ilyen biztonsági szobában republikánus képviselők visszautasítják a számukra felújított maszkot, és a demokrata képviselők is azt jelezték, azért mennk el tesztet csináltatni, mert a maszkviselést megtagadó republikánusokkal voltak összezárva. A BBC azért azt is megjegyzi, hogy olyan felvétel is van, ahol az egyik érintett demokrata képviselő, Pramila Jayapal maga is maszk nélkül látható.

Dolgoznak a Capitoliumban - fotó: EPA/Jim Lo Scalzo
Dolgoznak a Capitoliumban - fotó: EPA/Jim Lo Scalzo

A Capitolium megtámadása után korábban a tüntetésen részt vevő illetve az épületbe betörő Trump-hívek kapcsán jelezték: jelentős egészségügyi kockázata van annak, hogy demostrálók közül rengetegen nem hordtak maszkot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.