6p

A tavaly év eleji jelentős élelmiszerár-emelkedések okozta bázishatás miatt most jelentős éves szintű árcsökkenést mértünk az Mfor Nyugdíjas Árkosár értékében. Sőt, az árrésstop bevezetésének egyéves évfordulójáig, márciusig biztosan negatív lesz az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke. Íme, a 2026-os év első felmérése.

Tovább csökkent az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke 2026. januárjára. Az év elejére 1,3 százalékkal, 362 forinttal kerül kevesebbe az idősek egyhavi nagybevásárlása a három hazai hipermarketláncnál, mint egy hónappal ezelőtt. A januári 28 565 forintos árkosárértéknél alacsonyabbat utoljára 2024 szeptemberében mértünk.

(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)

A mostani csökkenés azt is jelenti, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke tovább csökkent, annak értéke mínusz 7 százalék. Ez azt jelenti, hogy az idősek által jellemzően vásárolt élelmiszerek ára összességében 7 százalékkal, 2137 forinttal alacsonyabb, mint volt 2025 elején.

(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)

Tavaly év végi várakozásaink beigazolódtak. Decemberi cikkünkben azt írtuk, az árkosárérték marad a 29 ezer forintos szint körül, és ahogy előrejeleztük, az akkori mínusz 4,7 százalékos indexérték tovább csökkent.

Február elejére ugyancsak a mostanihoz hasonló árkosárértéket várunk. És mivel a tavalyi év első három hónapjában (az árrésstopok bevezetéséig) jelentős mértékű áremelkedést mértünk, szerintünk februárban mínusz 8-9 százalék körül alakulhat az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke, ami márciusban még alacsonyabb, mínusz 10 százaléknál is jelentősebb áresésben csúcsosodhat ki.

A szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk Privátbankár Árkosár-felmérése a teljes árkosárra vonatkoztatva ide kattintva olvasható. >>>

Módszertan

 

Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár már több mint 18 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva állítottuk össze az Mfor Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív, valamint egy nyugdíjaskorú fogyasztói kosara ugyanis eltér egymástól, bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárolnak idős honfitársaink.
 

A termékek meghatározásához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikáját hívtuk segítségül, mely egyik táblája mennyiségek szerint tartalmazza, hogy miből mennyit vásárol egy nyugdíjas háztartás egy évben, ezt pedig elosztottuk a hónapok számával. Ez alapján állítottuk össze a 21 termékből álló nyugdíjas kosarunkat, melyben a legnagyobb mennyiségben vásárolt alapvető élelmiszerek szerepelnek. Ehhez súlyozva társítottuk a három nagy hipermarket árait laptársunk adatbázisából. Így nemcsak arra kapunk választ, hogy idős honfitársaink melyik hipermarketben mennyiért tudják beszerezni az élelmiszereket, de ennek átlagát véve az is kiderül, mennyit kell fizetniük egy havi nagybevásárlásért.
 

Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés csak a hipermarketláncokban megvásárolható élelmiszertermékek árát vizsgálja, azaz nem alkalmas általánosságban a nyugdíjak reálértékének megállapítására.
 

Nyugdíjas Árkosarunkat egészen 2020 januárjáig visszamenőlegesen is kiszámoltuk, ez lehetőséget ad arra, hogy egy, a mindennapokban érzékelhető árindexet számoljunk.

Lecsengett a karácsony és az újév

Mint láthattuk, az árkosárérték egy hónap alatt nem mozdult jelentősen, ennek megfelelően az egyes élelmiszerek árai sem mutattak nagy mozgásokat.

Ebben a hónapban nem találtunk olyan terméket, mely egy hónap alatt 10 százalékot meghaladó mértékben drágult volna,

és az ilyen arányt meghaladó mértékű áresésre is csak a tejnél láttunk példát: ennek ára december elejéhez képest 15,1 százalékkal ment lejjebb.

Éves szinten azért már jelentősebb az ármozgás. 10 százalékot meghaladó mértékű drágulást mértünk az alma esetében, ez a gyümölcs 23 százalékkal kerül többe, mint 2025 elején. Ezzel szemben kilenc élelmiszer ára 10 százalékot meghaladó mértékben esett:

  • a tejföl 45,9 százalékkal,
  • a margarin 38,3 százalékkal,
  • a sertésmájas 37,5 százalékkal,
  • a párizsi 28,5 százalékkal,
  • a tej 26,5 százalékkal,
  • a liszt 25,6 százalékkal,
  • a burgonya 24,1 százalékkal,
  • a narancslé 20 százalékkal,
  • a tojás pedig 15,6 százalékkal kerül kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt.

Mennyit ér a nyugdíj?

Nyugdíjas honfitársaink az év elején 3,6 százalékos nyugdíjemelésben részesültek, ám az először a januári nyugdíjjal együtt érkezik, tehát a január eleji árkosárfelmérésünknél még nem, majd csak a február eleji kutatásunknál tudjuk figyelembe venni. Ugyanígy az új juttatásként érkező 14. havi nyugdíj egyheti összegét, mely az éves nyugdíj 1,92 százalékának felel meg, csak február közepén kapják kézhez, vagyis azzal is először a március elején készülő árkosárfelmérésünkben tudunk kalkulálni.

Egy év alatt a nyugdíjak 4,8 százalékkal emelkedtek, ez idő alatt az árkosárban szereplő termékek ára 7 százalékkal csökkent.

Kétéves időtávot vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az időskori ellátások 11,1 százalékkal lettek magasabbak, az árkosárérték pedig csak 1,8 százalékkal nőtt.

Ha három évet nézünk, akkor azt látjuk, a nyugdíjak 31,8 százalékkal nőttek, míg a termékek ára a 2023. eleji gigainflációhoz képest 5,9 százalékkal csökkent.

Négy év alatt 59,6 százalékos nyugdíjemelkedés mellett az árkosárban szereplő élelmiszerek ára 38,3 százalékkal nőtt. A tizenharmadik havi juttatás nélkül azonban az ellátások emelkedése csak 50,2 százalék lett volna.

Öt évre visszatekintve a nyugdíjak összege 69,8 százalékkal lett magasabb, míg az árkosárérték 53,3 százalékkal nőtt. Ha azonban eltekintünk a tizenharmadik havi nyugdíjtól, akkor az emelkedés csupán 56,6 százalék lenne.

Ha hat évet nézünk, akkor az időskori ellátások 76,7 százalékkal nőttek, az árkosarunkban szereplő élelmiszerek ára ezzel párhuzamosan 67,8 százalékkal drágultak. A tizenharmadik havi juttatás nélkül azonban a nyugdíjemelkedés mértéke csak 62,9 százalék lenne.

Az Mfor Nyugdíjas Árkosár korábbi cikkei ide kattintva olvashatók. >>> 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!