4p

Külső forrás hiányára és a háborúra hivatkozik a kiíró szervezet.

Eredménytelenek nyilvánította a kiíró azt a pályázatot, amelyet a budapesti Országos Onkológiai Intézet felújítására és bővítésére írtak ki. Így hoppon maradtak a kormánnyal jó viszonyt ápoló nagy építőipari vállalkozások is - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Nem javulnak a feltételek az Országos Onkológiai Intézetben. Fotó: Facebook
Nem javulnak a feltételek az Országos Onkológiai Intézetben. Fotó: Facebook

A kiíró Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. a Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet - Onko-Diagnosztikai Központ területén új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére, ezek tervezésére és kivitelezésére keresett vállalkozót. A projekt célja egy új Onkodiagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné.

A fejlesztések során két épület kellett volna elbontani és egy új nagyobb épületet emelni. Az új épület két pinceszint + földszint + 3 emeleti szintből állt volna. 

A beruházás elmaradásával kapcsolatban azt írták: 

"Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárással érintett projektet RRF, illetve hazai költségvetési forrás igénybevételével kívánta megvalósítani, azonban az RRF megítélése az eredményhirdetés óta eltelt időszakban még bizonytalanabbá vált Magyarország számára a következők miatt: Magyarország 2021. május 12. napján nyújtotta be a hivatalos Helyreállítási és Rezilienciaépítési tervét, amelyet azonban az Európai Bizottság még nem hagyott jóvá.

A Kormány az 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozatban döntött az állami beruházások felülvizsgálatáról és 2022. és 2023. évekre jelentős megtakarítási célkitűzéseket fogalmazott meg, mely arra enged következtetni, hogy az állami forrás megítélése sem várható tárgyi projekt kapcsán.

A felek ellenőrzési körén kívül eső körülményként jelentkeznek az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, mely 2022. májusától jelentős építőipari anyagár emelkedést, az ellátási láncban történő bizonytalanságot, a forint árfolyamának jelentős gyengülését, munkaerőhiányt és ezáltal a teljesítési határidők bizonytalanságát idézte elő, melyek együttesen a projekt közbeszerzési eljárásban meghatározott feltételek szerinti megvalósítását ellehetetlenítik."

Nézzük, kik indultak a több milliárd forintos pályázaton!

  • Strabag Építőpipari Zrt.
  • Laterex Zrt.
  • West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft.
  • EB Hungary Invest Kft.  
  • System Bau Trade Kft.

A közbeszerzési adatbázis szerint egyedül a West Hungária Bau nettó 24,6 milliárd forintos ajánlatát találták érvényesek. 

Háttérinformációként azt is közölték, hogy az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Éppen ezt szolgálta volna az elmaradt beruházás.

Előzőleg a meglévő 19-28-as épület energetikai korszerüsítésére már kiírtak egy pályázatot. Ezek jelenlegi funkcióinak jelentős része az új onkodiagnosztikai épületbe költözött volna, míg a később felújított 19-es épületbe költözött volna a proszektúra és a kórlaptár. Az átalakítás után itt kapott volna új helyet a kontrolling, a vendégprofesszoroknak szánt vendégszobák, ezen kívül fodrászatot, egy iktatót és a fotó labort kellett volna kialakítani. Az épületben lévő előadóterem a jelenlegi helyén maradt volna, de belsőépítészete és akusztikája teljes megújult volna. Ám minderre most nem kerül sor, vélhetően évekig nem lesz magyar kormányzati forrás és az uniós helyreálltási pénz is bizonytalan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!