<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
13p

Orbán Viktor és kabinetje számára tabu a megszorítás, egyetlen fideszes politikus sem ejti ki ezt a szót a száján. Az ellenzékiek viszont lépten-nyomon próbálják most ezt a kormány orra alá dörgölni. Sőt, találkozhattunk olyan nyilatkozattal is, amely szerint most a rettegett Bokros-csomaghoz képest is sokkal súlyosabb megszorítások előtt állunk.

Ugyan a jövő évi költségvetési vitája még tart - már ha azt vitának tekinthetjük, hogy a kormány benyújtja a javaslatait, majd az ellenzéki indítványait lesöpri - végül pedig – legalábbis a korábbi tapasztalatok alapján – a „legkínosabb” kérdésekben saját képviselőik nyújtanak be módosító indítványokat, az utolsó pillanatban, ezeket pedig az eredeti törvénytervezettel egyetemben megszavazzák. Ebben a helyzetben az ellenzék biodíszletként funkciónál, és a legtöbb, amit tenni tudnak, hogy megpróbálják felhívni a közvélemény figyelmét a kormány egyes dolgaira, például arra, hogy mekkora megszorítás várható a kormány által rezsi- és honvédelmi költségvetésnek nevezett büdzsé miatt. Más kérdés, hogy az elhangzó mondatok mennyire állják meg a helyüket, illetve adott esetben mennyire próbálnak egymással kevésbé összevethető dolgokat egymással összehasonítani.

Erre példa, Vajda Zoltán, az Országgyűlés költségvetési bizottságának MSZP-s elnökének közelmúltban tett kijelentése, aki szerint tizenöt Bokros-csomaggal egyenlő mértékű megszorítást tartalmaz a 2023-as költségvetés. Az ellenzéki politikus úgy értékelt, hogy az Országgyűlésnek benyújtott büdzsé „bődületes” megszorítást tartalmaz, hiszen jelentősen nagyobb bevétellel és jelentősen kevesebb kiadással számol, mint idén, és szerinte a kettő különbsége nem tud más lenni, mint megszorítás.

Arról lapunk is többször írt, hogy a kormány által költségvetési átcsoportosításnak titulált intézkedés valóban megszorítás, hiszen több területen próbálják lefaragni a kiadásokat, miközben számos adónem esetében emelést láthatunk és bevezettek új (extraprofit adónak hívott) tételeket is. Ugyanakkor az mfor.hu-nak a költségvetési tervezet publikálása után megjelent gyorsértékelésének egyik fontos megállapítása éppen az volt, hogy

egyáltalán nem látni, hogyan akar takarékoskodni a kormány.

Sőt, szerkesztőségünk költségvetési szakértője, Székely Sarolta videós elemzése szerint ugyan spórolást ígért a kormány, ám ehelyett házon belüli osztogatásnak néz ki jelen pillanatban a büdzsé.

A lakosságot közvetlenül csapta arcon a Bokros-csomag

Természetesen, ha nominálisan nézzük a számokat, akkor a kormány valóban egészen más nagyságrendű lépésekről döntött most, mint a 27 évvel korábbi, azóta hírhedtté vált megszorító intézkedés. Akkor elsősorban szociális intézkedések kapcsán láthattunk komolyabb megtakarításokat, amelyek költségvetési hatása nagyjából 42 milliárd forintot tettek ki. Ez

az akkori magyar GDP 1 százalékát sem érte el, ezzel szemben a mostani kormány által előrejelzett takarékossági intézkedések - beruházások visszafogása, GDP arányosan nagyságrendileg 1,5 százalékot jelentenek,

tehát minden más tételtől eltekintve a közvetlen költségvetési megszorítások a most bejelentett intézkedések esetén még súlyosabbak is, mint ami a Bokros Lajos nevével fémjelzettnél volt.

A helyzet persze messze nem ilyen egyszerű, hiszen a fiskális megszorítások csak egy kis részét jelentették a rendszerváltást követő sokkterápiának. Annak célja ugyanis nem elsősorban a költségvetés rendbetétele volt, hanem a megborult külkereskedelmi- és folyó fizetési mérleg egyensúlyba hozása, továbbá az államcsőd megakadályozása. Emiatt pedig drasztikus intézkedésekre került sor, így egy egyszeri nagymértékű forintleértékelésre és az ezzel egyidőben bevezetett csúszó leértékelésre. Továbbá az egyenlegek javítása érdekében két évre importadót is bevezettek. A fentiek miatt bekövetkező fogyasztáscsökkenés azonban nem volt minden, hiszen bérstopot is életbe léptettek az állami vállalatoknál és a közszférában.

A Bokros-csomag intézkedései miatt erőtejesen visszaesett a fogyasztás, miközben az egyébként is magas infláció tovább emelkedett. Ez pedig az átlagemberek szintjén komoly érvágás volt, a többségnek az életszínvonaluk visszaesése maradt meg, és kevésbé voltak arra tekintettel, hogy az intézkedés hatására sikerült elhárítani az államcsődöt, ahogy a veszteseket az sem érdekelte igazából, hogy ezt követően viszonylag gyors gazdasági növekedést láthattunk, ami egy idő után az életszínvonal emelkedésével is járt. Persze azt is érdemes megemlíteni, hogy a Horn-kormány a már említett egyensúlyi intézkedések mellett egy fontos pluszforrást is be tudott vonni 1995-ben. Az addig megfontoltabban bonyolított privatizációt ugyanis érezhetően felgyorsították, és az így befolyó pénzek is hozzájárultak ahhoz, hogy a költségvetési és fizetési mérleg egyensúlyba kerüljön.

Egy brutális intézkedéscsomagot már Orbánék is levezényeltek

Vannak helyzetek, amikor a kormány kényszerpályán van, nem mindegy azonban, hogy az ekkor végrehajtott intézkedéscsomag miként egyensúlyoz, és hogyan kommunikálják azt. A 2010-es kétharmados választási győzelmet követően számos baloldali politikus és elemző volt azon a véleményen, hogy a Bajnai-kormány intézkedései révén ugyan az ismét kopogtató fizetésképtelenséget sikerült elhárítani, ám Orbán Viktoréknak is olyan megszorításokat kell végrehajtani, amely miatt a népszerűségük drasztikusan csökkenni fog. A ma is regnáló miniszterelnök ugyan bízott abban, hogy az Európai Uniótól a megborult hiány rendbetételére haladékot kap, ám Brüsszel hajthatatlan volt, így jöhettek a megszorítások.

A miniszterelnök és gazdasági jobbkeze, Matolcsy György azonban tanult a múltból, és már akkor konzekvensen kerülte a megszorítást, mint kifejezést. Ehelyett Széll Kálmán Tervnek nevezték az intézkedéscsomagot.

Itt a fő feladat a költségvetés rendbetétele volt, le kellett faragni a hiányt, úgy, hogy a 2008-as hitelválság sokkjából éledező magyar gazdaság ne kapjon ismét akkora pofont, ami padlóra küldi. Ráadásul arra is figyelmet fordítottak, hogy elsősorban olyan lépéseket hozzanak, amelyek direkt módon kevésbé hat a lakosságra, még ha a végén a vállalatok tovább is hárítják rájuk a terheket. Ettől függetlenül a gyenge érdekérvényesítő képességekkel rendelkező csoportok számára hidegzuhanyt jelentett a Széll Kálmán Terv, amelyet azért a magyar sajtóban annak szellemi atyja után Matolcsy-csomagként is emlegettek. A legfontosabb megtakarító intézkedések keretében olyan lépések születtek, mint a munkanélküli ellátás csökkentése, a jóléti kiadások visszavágása, a rokkantnyugdíjasok számának csökkentése vagy a korai nyugdíjba vonulás visszaszorítása. Ezen felül spóroltak a felsőoktatáson, a gyógyszerkasszán és a táppénzen is megtakarításokat ért el a kormány.

Tény ugyanakkor, hogy a Széll Kálmán Terv nem egyszerűen valamiféle fűnyíró elv alapján végrehajtott megszorító csomag volt, hanem egyfajta közgazdasági vízió is. Ennek keretében a hazai kkv-kat is megpróbálták helyzetbe hozni, fejleszteni, az már más kérdés, hogy bő 10 év távlatából látható mennyire sikerült mindez.

Ráadásul a Széll Kálmán Terv nem csupán egyszeri intézkedéssorozat volt, hiszen a 2011-es lépéseket később, 2012-ben újabb intézkedéseket láthattunk. Az első keretében a kormány azzal számolt, hogy már 2011-re is kisebb, néhány tízmilliárdos megtakarításra lesz szükség, majd 2012-ben 550, 2013-ban 902 milliárd forint megspórolását tűzte ki célul. Legalább ilyen fontos volt, sőt talán még lényegesebb a bevételi oldal szélesítése. Történt mindez annak ellenére, hogy Matolcsy György unortodoxként jellemezte az intézkedéseket, azok a hagyományos közgazdasági logika mentén hozták egyensúlyba a megbillent mutatókat (költségvetési hiány, fizetési mérleg), hiszen csökkentették az állami kiadásokat és növelték a költségvetési bevételeket. A Széll Kálmán Terv egyébként bevételi oldalon megalapozta az idén bejelentett megszorításokat is, hiszen a bankadó, a tranzakciós illeték, vagy éppen a szektoriális adók ekkor váltak általánosan elterjedt eszközzé. Fontos kiemelni, hogy a vállalatokat terhelő adók egy idő után megjelentek a termékek és szolgáltatások fogyasztói áraiban, ám a kormány már akkor is szem előtt tartotta, hogy ne direkt a lakosságot terhelje.

A 2010 utáni kiigazítások kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a kormány két fontos pótlólagos forrást is be tudott vonni. Egyrészt „einstandolták” a kötelező magánnyugdíjpénztárak vagyonának döntő részét, amely akkor nagyságrendileg 3 ezer milliárd forintra rúgott. Másrészt komoly összegű uniós forráshoz is jutottunk, hiszen a 2012-es intézkedések (és adóemelések) magyarázata éppen az volt, hogy az Európai Unió keveselte a korábbi kiigazításokat, és a költségvetési hiány erőteljesebb leszorítását várta el, cserébe viszont Magyarország 1000 milliárd forintnyi összegben jutott hozzá a kohéziós alapokból származó pénzekhez.

Mi a helyzet a 2023-as költségvetéssel?

A mostani kiigazítások kapcsán érdemes visszatekinteni, hiszen a Covid idején a kormány – ellentétben más EU-s országokkal – kivárt azokkal az intézkedésekkel, amelyek érzékenyen érintették a költségvetést. Orbán Viktor akkor azzal magyarázta mindezt, hogy bár Brüsszel átmenetileg mentességet adott a költségvetési kritériumok alól, a szigor bármikor visszatérhet, és akkor „fellógatják” azokat, akiknél nagy a hiány. Később persze bedobták a gyeplőt a lovak közé, és 2020-ra óriási költségvetési hiány jött össze, amit persze megmagyaráz az is, hogy ezt az összehasonlíthatóság miatt a GDP-hez viszonyítják, amely brutálisan visszaesett.

A gond az volt, hogy 2021-ben, amikor elképesztő növekedést ért el az ország, a költségvetés hiánya alig javult, ami azt jelenti, hogy nominálisan brutális mértékű volt a kiáramlás. Pedig évközben Matolcsy György több alkalommal is fegyelmezettebb fiskális politikát kért, ám mindhiába. Tavaly év végén ugyan már megkezdődött a konszolidáció, sőt a 2022-as évre az előzetesen tervezettnél kisebb hiányt ígért Varga Mihály, miután azzal „Európa éllovasa lettünk volna”.

A költségvetési szempontból őrült pénzszórás azonban idén ott folytatódott, ahol tavaly év végén félbeszakadt és gyakorlatilag négy hónap után majdnem a teljes évre tervezett hiánynál járt az államháztartás, annak ellenére, hogy a bevételi számok is nagyon szépen javultak, az áfabevételek például óriási rekordokat hoztak. Miután számos területen érezhető feszültség alakult ki a magyar kormány és az Európai Bizottság között, elképzelhetetlennek tűnik, hogy az EU ne kérné számon a költségvetési fegyelmet. Ráadásul az elszabaduló infláció miatt az államadósság finanszírozása is nehézzé vált, míg néhány éve elképesztő összegeket tudtak bevonni a MÁP+ révén, az idei évben az értékesítés sokkal gyengébb volt. Éppen ezért a külső piacok felé kellett fordulni és devizakötvényeket bocsátott ki az állam, ez (is) viszont csak akkor működik, ha megvan a befektetők bizalma.

Nagy Márton lett a mostani intézkedések arca. Fotó: MTI/Kovács AttilaNagy Márton lett a mostani intézkedések arca. Fotó: MTI/Kovács Attila

Bár a ház nem égett úgy, ahogy 1995-ben vagy 2011-ben, a kormány kényszerpályára került és kénytelen kiigazításokat végrehajtani. Ez, ahogy azt fent jeleztük jelen pillanatban egyértelműen a bevételi oldalon megjelenő összegekben manifesztálódik, és a hátterében a megemelt adók és illetékek állnak. Ugyanakkor a 2011-12-es intézkedések sikeréből tanulva ezúttal is a vállalatok kaptak a nyakukba plusz terheket, amelyet „parasztvakító módon” extraprofit adónak nevezek el. Ám, ahogy az például a Nagy Márton kontra Ryanair vita során kiderült, a légitársaságok a Covid időszakot megszenvedték és egyáltalán nincsenek jobb helyzetben, mint például a NER-elit kezébe került szállodaláncok, amelyeket viszont „valamiért” megkímélt a kormányzat az extrasarctól.

A korábbi években az is látszott, hogy a bankok, ha nem is direktben, de továbbhárítják a rájuk rakott terheket. Bár a kormány azt kommunikálta, hogy a bankszektorban tapasztalható verseny miatt ez nem fog megtörténni, számos szakértő mégis úgy véli, hogy most is hasonló folyamatoknak lehetünk majd tanúi. Hasonló a helyzet a kiskereskedelem esetében is, a szektor a terhelést (legyen szó a rájuk kivetett adókról vagy éppen az árstopról) igyekszik érvényesíteni az árakban. Vélhetőleg ezért drágult például Magyarországon arányaiban számos termék jóval nagyobb mértékben, mint a régiós országokban. Sőt, az árstop ellenére az élelmiszerek inflációja is meghaladja a régiós hasonló mutatókat.

A mostani megszorítások hatása várhatóan az infláció további növekedése, illetve amennyiben globális szinten fordulat következik be, akkor lassabb csökkenése lehet majd. Emiatt egyébként a lakossági fogyasztás „előnye” is elveszik, miközben az idei első negyedévben a szakértők egyértelműen a belső fogyasztás megugrásával magyarázták a vártnál erősebb növekedést. Sőt az ismertté vált folyamatok és prognózisok szerint idén általában véve a lakosság költekezése stimulálja majd a gazdaság bővülését. Erre egyébként a választás előtt kiszórt pénzek (szja visszatérítés, fegyverpénz, 13. havi nyugdíj) keretet is biztosított, ám ez jövőre már aligha tudja tovább pörgetni a növekedést.

A kormány számára ez okozza most a legnagyobb fejtörést, nem véletlen, hogy Nagy Márton a napokban már arról beszélt, hogy a fenyegető recesszió sokkal veszélyesebb, mint az infláció. Jelen pillanatban ugyanis az látható, hogy az infláció visszafogása, a költségvetés rendbetétele és a gazdaság ösztönzése egyszerre aligha megoldható feladvány. Ahogy fent jeleztük, az egyensúlyi mutatókkal „kezdeni kell valamit”, közben pedig az infláció megugrását legalább felületi módon kezelni kell, hiszen ez elkezdte erodálni a kormány népszerűségét. (Más kérdés, hogy ez a mostani kétharmados többség, és a magát lenullázó hazai ellenzék miatt nem tűnik égető problémának.) A gazdasági növekedés fenntartása tehát a legnehezebben kezelhető.

Ugyanakkor megemlíthetjük, hogy ezúttal is lenne egy Jolly Joker, ez az uniós újjáépítési alap (RRF) pénzei. A 7 milliárd eurót meghaladó összeg értelmes elköltése ahhoz biztosan elegendő lenne, hogy a lakosság számára is érzékelhető 2-3 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban. A probléma az, hogy a pénz kifizetését Brüsszel blokkolja, ennek hátterében pedig a jogállamisággal kapcsolatos viták állnak. (Magyarul attól tartanak, hogy a kormányzati korrupciós rendszerben részben ez az összeg is eltűnik.) Amennyiben a feladatra kijelölt miniszter Navracsics Tibor képes lenne a Bizottság számára megnyugtató megoldást találni és az összeghez hozzájutna az ország, az a kormány számára is nagy megnyugvást hozhatna, és mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati választásokon fölényes Fidesz győzelmet hozhatna.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.