3p

Történelmi jelentőségűnek nevezte az Európai Bizottság döntését az uniós pénzekkel kapcsolatban brüsszeli online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István EP-képviselő.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság a jogállamisághoz kapcsolódó feltételelekkel jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet, ugyanakkor egyúttal javaslatot tett 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrás befagyasztására.

A szociáldemokrata politikus közleménye szerint Orbán Viktornak és kormányának immár hivatalosan is papírja van arról, hogy „bűnöztek", sarokba hajították a demokráciát és az európai értékek minden szabályát, valamint, hogy visszaéltek az uniós forrásokkal az elmúlt tizenkét évben.

Hozzátette: Orbán Viktor egyértelműen tehertétellé vált a magyarok számára, hiszen ő akadályozza továbbra is a megállapodást és a források mielőbbi lehívhatóságát.

Rámutatott, hogy a Fidesz-kormány miniszterei ugyan megegyezésre törekvő javaslatokat tettek Brüsszelben, később azonban a kormánypárti többség otthon felvizezte azokat és tévesen azt hitték, hogy közben tovább folytathatják az eleddig sikeres „útonálló-zsaroló politikájukat".

Az Esély Közösség alapítója úgy látja: ideje eldöntenie a Fidesznek is, hogy Orbán Viktorral vagy nélküle folytatják. „Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez a rendszer a miniszterelnök személyére épül, mégis, bármelyik más demokráciában egy ilyen döntés után a kormányfőt távozásra bírják" – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: adni kell egy esélyt annak, hogy a kormánypártban felismerik a helyzet komolyságát és hogy az európai közösségben piros lapot mutattak fel a magyar miniszterelnöknek.

Az S&D-frakció képviselője szerint a magyar emberek érdeke és az európai szabályok győztek az orbáni rendszer felett.

Pozitívumként emelte ki Ujhelyi, hogy a helyreállítási alaphoz kapcsolódó nemzeti tervről sikerült megállapodni.

„A mai döntés azonban itt sem azt jelenti, hogy meg is kapjuk a pénzt, egyelőre pusztán annyit, hogy nem veszítjük el" – nyilatkozta az EP-képviselő, hangsúlyozva, hogy az uniós forrásokat csak abban az esetben kapjuk meg, ha a magyar kormány teljesíti az Európai Bizottság szigorú feltételeit, vagyis a pénzek érkezése kizárólag Orbán Viktor és kormányának felelőssége.

Ujhelyi szerint, ha a Fidesz nem hajtja végre az elvárt intézkedéseket, akkor egyértelműen és végletesen kisodródunk az Európai Unióból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!