2p

Vagyonadó bevezetését javasolja a Párbeszéd-Zöldek, az intézkedés ezerötszáz milliárd forintos bevételt eredményezne éves szinten a költségvetés számára a párt számításai szerint - mondta Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek szóvivője, Újbuda alpolgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: a "szupergazdagok" nem járulnak megfelelően hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Sérülékeny az a társadalom, amelyik nagyon szétszakad, amelyiknek nincs erős középosztálya - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a "szupergazdagok" számára is jó befektetés lenne, ha nagyobb részben vállalnának szerepet a társadalom sikerességéért.

Barabás Richárd közölte: a Párbeszéd-Zöldek egy progresszív, sávos adórendszer bevezetésére tesz javaslatot, amely a nettó 600 millió forint fölötti vagyoni értéknél kezdődne. Nettó 600 millió forint és 1,6 milliárd forint közötti vagyon esetén 1,7 százalékos lenne az általuk javasolt vagyonadó mértéke, 1,6 milliárd és 2,9 milliárd forint között 2,1 százalék, 2,9 milliárd forint feletti vagyonrészre pedig 3,5 százalékos adókulcs kivetését javasolják - részletezte a szóvivő.

Hozzátette: a vagyonadóból évi 1500 milliárd forint bevétel származhatna, ez pedig nagyon hiányzik azokról a stratégiai területekről, amelyek az ország sikerének kulcsai.

Vagyis az oktatásból, a szociális ágazatból, az egészségügyből és a zöld átállásból - magyarázta. "Nagyon fontos, hogy erős, polgári középosztálya legyen Magyarországnak, ehhez viszont arra van szükség, hogy megakadályozzuk a társadalom szétszakadását" - hangsúlyozta a politikus. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!