5p

Kevesebbet fial Rogán Antal találmánya, újabb földeket vett Lázár János, Suzuki Swiftje van a milliárdos miniszternek, Szijjártó Péter nem törleszt a szüleinek - miniszterek vagyonnyilatkozataiból csemegéztünk.

Az elmúlt egy évben havi 17 millió forintot, azaz összesen 204 millió forintot keresett találmányával Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mobilsign Kft.-n keresztül – derül ki a szerda éjjel a parlament honlapjára feltöltött vagyonnyilatkozatból, amelyet a 24.hu szemlézett. Tavaly ugyanebből még havi 24 milliót sikerült bezsebelnie. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 206 millió forintos megtakarításról számolt be, illetve arról, hogy magánszemélyekkel szembeni tartozása 14,9 millió forint. Tartozásai egymillióval csökkentek, a megtakarításai viszont nagyobbat estek: 39 millió forinttal estek.

46 millió forintot tart befektetési jegyben Szijjártó Péter - a külgazdasági- és külügyminiszter vagyonnyilatkozatát a hvg.hu szemlézte. Összes megtakarítása nagyot nőtt egy év alatt: 30 millióról 52 millióra. Szüleinek évek óta 30 millió forinttal tartozik.

Lázár János közel 24 hektárnyi új földre tett szert. A tavalyi bevásárlással együtt már 43 ingatlanból áll a Lázár-birodalom, így összesen több mint 205 hektárnyi szántó, szőlő, erdő, mocsár és töltés felett diszponál tulajdonosként vagy haszonélvezőként - írja a hvg.hu. Az építési és közlekedési miniszter lecserélte autóját is, most egy 2023-as Audi A6 Allroad kombi van a nevén. Tartozásai 16 millió forinttal 96 millióra csökkentek.

Orbán Viktor miniszterelnök és miniszterei egy nyári kormányülésen. A képen mások mellett látható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy István agrárminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter és Rogán Antal, a kormányfő kabinetfőnöke. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök és miniszterei egy nyári kormányülésen. A képen mások mellett látható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy István agrárminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter és Rogán Antal, a kormányfő kabinetfőnöke. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormánytagok közül a telex.hu szemléje alapján Gulyás Gergely 20 millió forinttal növelte állampapír-állományát; a Miniszterelnökséget vezető miniszter bankszámlája viszont 2 millió forinttal karcsúbb lett.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter számlájáról rengeteg pénz, több mint 700 millió forint tűnt el, alig 32 millió maradt. Az ő esetében viszont legalább tudni, mire költött: vett egy 717 négyzetméteres ingatlant a XII. kerületben. Emellett vett egy majort is Káptalantótiban. 50 milliót befektetési alapban tart, 55 milliós banki tartozása és 110 milliós kintlevősége is van - ez utóbbi 10 millióval több, mint egy éve. A hvg.hu összesítése szerint két XII. kerületi lakása, egy badacsonytomaji szőlője, Tabajdon földje és erdeje, Gyulakeszin pedig szőlője és legelője van a honvédelmi miniszternek.

Varga Mihály pénzügyminiszter 20 millió forinttal növelte megtakarításait, és vett eurót is 7 millió forint értékben. 1,6 milliós banki tartozását visszafizette, de magánszemélyeknek 57,5 millió helyett már 62,4 millióval tartozik - írja a hvg.hu.

Csák János kulturális és innovációs miniszternek a 24.hu összeállítása szerint 338 millió forintos megtakarítása van a tavalyi 179 millió forint után. Toyota autóját eladta, Triumph és Yamaha motorkerékpárját megtartotta a miniszter.

Tuzson Bence igazságügyi miniszternek 64,5 milliónyi értékpapírja van, 16 milliót tart a bankban, és rendelkezik 51 millió forint más szerződés alapján fennálló pénzköveteléssel is. Adósságai viszont csak 5 millió forintra rúgnak.

Miközben a kormánytagok többsége állampapírba fektetett, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éppen ennek ellenkezőjét tette a hvg.hu összeállítása szerint. Nagy Mártonnak tavaly ilyenkor még 90 millió forintja volt állampapírban, ez idén már csak 10 millió. Kocsit vagy nagy értékű ingóságot nem vett belőle, és ingatlant sem. Van egy II. kerületi 89 négyzetméteres lakása, 3/10-ed részben egy XII. kerületi ingatlanja. A bankban 6 milliót tart, rendelkezik 100 millió forintnyi egészségügyi-élet-és balesetbiztosítással is.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter vagyonnyilatkozatából eltűnt a 138 négyzetméteres budakeszi lakóház és a 42 négyzetméteres balatonszemesi üdülő. Továbbra is 25 millió forint hitele van, viszont megtakarítása továbbra sincs.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tavalyi 920 millió forint helyett már „csak” 867 millió forintot tart állampapírban a 24.hu szerint. 50 millió forintja van bankban, és 51 milliü forint értékű devizája is. 904 millió forintra gyarapodott a Lantos Zrt.-vel szemben fennálló kölcsönkövetelése, az ugyanitt fennálló vételár-követelése viszont 280 millió forintra csökkent, míg a korábban bevallott nagyjából 100 millió forint értékű biztosítási és nyugdíjpénztári követeléscsomagja változatlan maradt. A hvg.hu pedig megjegyzi: mindezek mellett Lantos továbbra is boldog tulajdonosa egy tokaji zártkertnek, valamint egy 92 négyzetméteres, XIII. kerületi lakásnak és kitart a 2022-ben vásárolt Suzuki Swiftje mellett is.

Pintér Sándornak is megvan még a Wartburgja, emellett nyolc ingatlana is. Van nagyjából 10 millió forint készpénze, és durván 240 millió forint megtakarítása. Továbbra is tartoznak barátai, illetve családtagjai több mint félmilliárd forinttal, de a cégei eladásából származó 500 millió forint tartozást a jelek szerint kiegyenlítették.

Nagy István agrárminiszter vagyonnyilatkozatában 2 hektárnyi szántó az újdonság, két teherautója és a horgászcsónakja továbbra is megvan, és a méhészete is. Életbiztosítása 10-ről 11 millióra, önkéntes nyugdíjpénztári vagyona 4,1 millióról 4,4 millóra nőtt, készpénze 3-ról 1 millióra csökkent, de bankban a tavalyi 6 helyett már 12 milliót tart - írja a hvg.hu

Bóka János EU-ügyi miniszter közel 25 milliós állampapír-megtakarítása idén 7 millióval gyarapodott, banki megtakarításai nagyjából 5,5 millió forinttal csökkentek 8 millió forint környékére,  és bekerült a vagyonnyilatkozatába közel 10 millió forint más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés.

Gondok vannak viszont a miniszterelnöknél és a köztársasági elnöknél: hiába keresnek elég jól, milliókkal csökkentek megtakarításaik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!