1p

Kövér László pedig átveszi azt.

Ma nyújtja be a pénzügyminiszter a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amelyet Kövér László házelnök vesz át a Parlamentben, majd Varga Mihály ismerteti a büdzsé főbb céljait, tervezetét.

Varga Mihály korábban a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a büdzsét. A kabinet 4,1 százalékos növekedéssel, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal és azzal számol, hogy az államadósság az idei 72,9 százalékáról 70,3 százalékra csökken.



A Költségvetési Tanács teljesíthetőnek nevezte a hiánycélt és elérhetőnek az államadósság csökkentését. A KT megállapította: a központi költségvetés az előre nem várt kockázatok kivédésére ismételten többféle tartalékot tartalmaz, így a fejezeteknél elkülönítendő stabilitási tartalék mellett az országvédelmi alapban 60 milliárd forint, a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékában 110 milliárd forint áll rendelkezésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!