2p

Egyszerűbb engedélyeztetési eljárásokkal és az engedélyek meghosszabbításával akarja kimozdítani a holtpontról az építőipart a gazdaságvédelmi operatív törzs – jelentette be kedden Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Azt mondta, hogy az állami intézmények és a szakmai szervezetek véleményét is figyelembe vették. 

Drámai hónapokat él át a hazai építőipar és az elmúlt hónapokban gyakorlatilag semmiféle külső ösztönzőt nem kapott. Visszaestek a megrendelések, az egyik legnagyobb generálkivitelező, a Market Zrt. vezetője önkéntes 10-15 százalékos árcsökkentést sürgetett az ágazat résztvevőitől, hogy beinduljanak a megrendelések. A kormány eddig csak ígérgette, hogy közbelép, de nem tett semmilyen kézzelfogható lépést. Varga Mihály most azonban több intézkedést is előrebocsátott, amit a gazdaságvédelmi operatív törzs foglalt össze.

A beruházások felgyorsítását és a kapacitások jobb kihasználását szolgálja, hogy lendületbe hozzák a hatósági eljárásokat. Egyszerűbbek és gyorsabbak lesznek a bírálatok, a környezetvédelmi hatásvizsgálatok és a közműengedélyezési eljárások. Automatikusan meghosszabbítják azokat az építési engedélyeket, amelyek a veszélyhelyzet végétől számított egy éven belül járnak le - ismertette a gazdaságvédelmi operatív törzs javaslatait. 

A miniszter a lengyel és német gyakorlatra utalva azt mondta: ezek alapján hatékonyabbá szeretnék tenni az építésügyi műszaki szabályozást és szabványrendszert. Közel felére akarják csökkenteni az építési és elektromos csatlakozási eljárások hosszát.

Új elemként azt is bejelentette, hogy létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, vezetője Gyutai Csaba vezérigazgató. Ez a grémium közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a (nyilván állami – a szerk.) beruházások felgyorsításával - vázolta a csoport feladatát Varga Mihály.

Az építőiparban jelenleg 110 ezer vállalkozás működik és 340 ezer embert foglalkoztatnak. A munkaerőhiány nyáron némileg enyhült azzal, hogy néhány ezer szakmunkás visszatért külföldről, illetve az itt dolgozó külföldiek nem tudtak hazautazni nagy számban. A nyár végén azonban sok ezer magyar szakember visszautazott németországi vagy ausztriai munkahelyére és ott is ragadt a beutazási korlátozások - és persze a magasabb bérek miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!