A parlamentben szeptemberben egyebek mellett szóba került a kórházi várólisták témája is. Legutóbb Rig Lajos, a Jobbik képviselője érdeklődött az emberi erőforrások miniszterénél arról, hogy "milyen hosszúak a várólisták a fideszes dimenzióban". A miniszter helyett Rétvári Bence, az EMMI államtitkára válaszában kifejtette: összesen 25 milliárd forintot fordított a költségvetés a várólisták csökkentésére. Ennek eredménye lett az is, hogy míg 2012-ben 70 ezren voltak a várólistákon, ez most már 28 ezer alá csökkent. Példaként Rétvári kiemelte a szürkehályog műtéteket, ahol a tényleges várakozási idő 90 napról 45 napra csökkent, a csípőprotézisműtéteknél pedig a 180 napos várakozási idő 104 napra csökkent. Térdprotézisműtéteknél pedig a 2012-es 241 nap mára 137 napra mérséklődött.
Ezek a számok azonban a valóságosnál némileg kedvezőbbnek tűnnek - legalábbis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján szereplőkhöz képest. Cikkünk írásakor ugyanis majdnem 36 ezren vártak valamilyen műtétre az országban. A leghosszabb várólista az államtitkár által is említett beavatkozásoknál jellemző. 11 474-en várnak szürkehályog műtétre, a váróslista hossza azonban 45 nap helyett 87 nap, Észak-Alföldön ennél is többet kell várnia a több mint 1600 betegnek, 119 napot.
6088-an térdprotézis műtétre várnak, amire a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy teljes évet kell várni, szemben a Rétvári által említett 137 nappal. Az interneten fellelhető információk szerint egy évvel ezelőtt térdprotézisra még "csak" 295 napot kellett várni. A legrosszabb helyzet Észak-Magyarországon alakult ki, az itt élőknek ugyanis 571 napot kell várniuk a beavatkozásra. Nem sokkal van jobb helyzetben az az 5261 beteg, aki csípőprotézisre vár. Itt sem 104 nap a várakozási idő - mint, ahogy az Rétvári említette - hanem 279 nap (egy éve erre még 295 napot kellett várni). Nagyon nem mindegy ebben az esetben sem, hogy ki hol vár a beavatkozásra, Észak-Magyarországon ugyanis 487 nap a várakozás ideje.
Ezeknél azonban jóval hosszabb várólisták is kialakultak egyes beavatkozásoknál.
A legnagyobb türelemre a transzkatéteres szívbillentyű beültetésre váróknak van szükségük, itt ugyanis 669 napot kell várni a műtétre.
A várakozási idő ráadásul június végéhez képest 52 nappal növekedett is, és az érintettek száma sem kevés: 306-an szerepeltek a várólistán az összegzésünk időpontjában, mindannyian a dél-közép-magyarországi régióban
410 napot kell várnia annak a 90 embernek, akinek ortopédiai nagyműtétre van szüksége. A várakozási idő ráadásul itt is jelentősen, 56 nappal nőtt június végéhez képest. Viszont ebben az esetben sem mindegy, hogy az ország melyik régiójában kerül sor a műtétre. A Dél-Dunántúlon ugyanis 792 napot (!!!), vagyis 2 év 2 hónapot kell várni a beavatkozásra.
Az adatok alapján a kiterjesztett gerincműtétre szorulók sem járnak jobban. Országos átlagban 403 napot kell várni, Dél-Dunántúlon azonban itt is az átlagosnál jóval nagyobb csúszásban vannak. A várakozási idő 554 nap. Ugyanez a helyzet a gerincstabilizáló műtéteknél is. Országos átlagban 314 napos a várakozási idő, Dél-Dunántúlon az érintetteknek azonban akár 479 napig is türelemmel kell lenniük. Ráadásul összesítésünk alapján június végéhez képest itt mutatkozik a legnagyobb növekedés: 66 nappal nőtt egy negyedév alatt a várakozási idő.
Reagált az EMMI
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerkesztőségünkhöz eljuttatott reakciója szerint"Rétvári Bence államtitkár úr a parlamentben elhangzott válaszában a 2017-es teljes évre vonatkozó, hiteles adatokat ismertette, amelyek megfelelnek a valóságnak, és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján (//www.neak.gov.hu/felso_menu/lakossagnak/varolista) mindenki által leellenőrizhetőek. Az adatokat idén év elején hozta nyilvánosságra a NEAK. A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy a parlamentben közölt adatok ne lennének valósak, hitelesek. A 2018-as éves adatok 2019-től állnak majd rendelkezésre."
Szerkesztőségünk ugyanakkor a NEAK bárki által lekérdezhető adatbázisából gyűjtötte össze az aktuális adatokat.
Frissítés: a NEAK is reagált, szerintük az EMMI a valóságnak megfelelő adatokat közölt, de érvelésük után sem lett tisztább a kép a várólisták ügyében.