2p

Egy budapesti és egy debreceni projektett tett kiemelten közérdekűvé a kormány pénteken.

A pénteki Magyar Közlönyben nem csak százmilliárdos költségvetési átrendezésekről szóló határozatok olvashatóak (melyekről két cikkben emlékeztünk meg, ebben és ebben): néhány beruházást kiemelnek a többi közül egyes kormányrendeletek.

Kiemelten közérdekű lett például a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése és a Kelenföld–Keleti vasúti vonalszakasz fejlesztése, azaz a Kelenföld–Ferencváros vasútvonal kapacitásbővítése. 

A Déli Körvasút fejlesztése a projekt honlapja szerint a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Zrt. együttműködésében valósul meg; a projekt keretében Kelenföld és Ferencváros állomások között a meglévő két vágány mellé egy, rövidebb szakaszokon két új vágány épül. A bővítésnek köszönhetően az elővárosi vonatok 10-15 percenként indulhatnak majd, átszállás nélküli kapcsolatot teremtve az érdi, budaörsi és a környező budai agglomeráció, Budafok-Nagytétény, Kelenföld, az újbudai egyetemváros, valamint a Soroksári út térségével, a Népliget környezetével, Kőbánya-Kispesttel, Kőbánya felsővel és azon keresztül a pesti agglomerációval.

Forrás: delikorvasut.hu. A nagyításhoz kattintson a képre!
Forrás: delikorvasut.hu. A nagyításhoz kattintson a képre!

Ezen kívül a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a  Debrecen területén megvalósuló velodrom és velopark beruházással összefüggő egyes közigazgatási hatósági ügyeket.

A Magyar Kerékpáros Szövetség a velodrom építését 2018-ban - az előkészítő munka megkezdésekor - régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden - írja kommentárjában a szövetség. A kormány rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is. 

A velodrom a debreceni önkormányzat tulajdonában lesz, az üzemeltető pedig a Debreceni Sportcentrum Kft. lehet.

A kiemelt jelentőségű beruházások, kiemelt jelentőségű ügyek során a szükséges hatósági eljárások gyorsabban lezajlanak, egyes településrendezési szabályoktól el lehet tekinteni, egyes szakvéleményeket nem kell beszerezni - összességében az ilyen projektek gyorsabban megvalósulhatnak, még ha az összes jogszabályt ugyanúgy be is kell tartani a lebonyolítás során.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!