2p

Egy jogalkotási hiba miatt eddig a szociális bérlakások lakói kiestek a rezsicsökkentésből. A hónapok óta húzódó ügy, úgy tűnik, most végre megoldódik.

A kormány döntött arról, hogy

azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérházakra is kiterjeszti a rezsicsökkentést, amelyek nem minősülnek társasháznak

– közölte Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. A döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány, ebből 1400-an budapesti bérlakásokban laknak, 532 család pedig a Magyar Honvédség kezelésében levő állami tulajdonú ingatlanokban él a fővároson kívül Nagytarcsán, Debrecenben és Nagyorosziban – ismertette. Láng Zsolt közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette: hétfő este jelenik meg az erről szóló kormányrendelet, amelyben visszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől vezetik be a szabályozást.

Mint arról a Baranyi Krisztinával, Ferencváros polgármesterével készült interjúnkban is beszámoltunk, egy jogalkotási hiba miatt az önkormányzati tulajdonban álló szociális bérlakások lakói eddig nem voltak jogosultak a rezsicsökkentett energiaárakra.

Az ügy már a Parlamentben is téma volt, Baranyi Krisztina pedig leszögezte, addig nem továbbítják a számlákat a lakók felé, amíg az ügy meg nem oldódik.

(MTI nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!