4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A KSH hétfő reggeli közlése szerint 848 millió eurót tett ki februárban Magyarország külkereskedelmi termékforgalmának egyenlege.

Ugyan a most publikált érték is igencsak kedvező, azonban lényegesen alacsonyabb annál a 935,4 millió eurónál, amit az első becslés tartalmazott, és amely historikus csúcsot jelentett volna.

A friss adatok szerint a két közlés közötti 87,4 milliós mínuszért az export számokban látható korrekció a felelős, ugyanis a kivitel 99,3 millióval lett kevesebb, mint az első becslésben. Mivel a behozatal is 11,9 millióval alacsonyabb lett, így a két változás eredőjének köszönhetjük a 87,4 milliós korrekciót.

A KSH szerint egyébként februárban a kivitel volumenindexe 8,8, a behozatalé 8,9 százalékot tett ki.

A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 12, a behozatalban 9,0%-kal nőtt. Január hónaphoz hasonlóan februárban is 10%-ot meghaladó volt a bővülés az általános rendeltetésű ipari gép és az energiafejlesztő gép és berendezés behozatalában, valamint a villamos gép, készülék és műszer mindkét irányú forgalmában. Az utóbbi termékkör forgalomélénküléséhez részben a közelmúltban megvalósított beruházások járultak hozzá. A közúti jármű exportvolumene csaknem negyedével bővült, ugyanakkor behozataluk alig haladta meg a tavaly februári szintet. A közúti járművek kivitele főként az új, hazai gyártású gépjárműmodellek piaci bevezetése folytán növekedett meg. A legdinamikusabban a Németországba, az Egyesült Államokba és a Törökországba irányuló kiszállítások bővültek, míg a kínai és az orosz értékesítés csökkent. A híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék importvolumene több mint tizedével nőtt, elsősorban a televízió- és mobilalkatrészek megnövekedett behozatala miatt. A kivitel a bázisszint körül alakult.

A feldolgozott termékek export- és importvolumene 6,8, illetve 12%-kal emelkedett. A forgalom növekedését meghatározó vegyi áru és hasonló termékeken belül a legtöbb termékkört 10%-ot meghaladó emelkedés jellemezte. A legnagyobb súlyú gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitele ötödével, behozatala kétötödével bővült. A forgalomnövekedésben a szélesebb termékpaletta mellett meghatározó a gyógyszerelosztó központok szerepe is. Ezzel szemben a vas és acél mindkét irányú forgalma nagymértékben csökkent, valamint a szintén jelentős szakmai, tudományos ellenőrző műszer exportvolumene csaknem hatodával esett vissza a tavaly februári magas bázisszinthez képest.

Az energiahordozók importvolumene – a forintárak jelentős csökkenése mellett – 5,9%-kal volt kevesebb. Ennek oka, hogy az importforgalom egyharmadát adó természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene több mint negyedével esett vissza. Az árufőcsoporton belül a fő volumenhordozó kőolaj és kőolajtermék importvolumene tizedével bővült, ugyanakkor az árcsökkenés miatt az importérték jóval alacsonyabb volt a tavaly februárinál. Az orosz feladású import számottevően csökkent, míg az iraki viszonylatban jelentős növekedést regisztráltunk. A villamos energia importvolumene nem változott.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2,5, az importé 11%-kal nőtt. A gabona- és gabonakészítmény kivitelének volumene kevesebb mint 5%-kal emelkedett, ugyanakkor értékben csökkent, ezen belül is a búzakiszállításoké a legnagyobb mértékben. A tejtermék és tojás, valamint az állati takarmány exportvolumene több mint tizedével nőtt, az élő állat és a csekélyebb részarányt képviselő dohány és dohányáru kivitelében azonban jelentős csökkenést mértünk. Az import minden termékcsoportját kisebb-nagyobb növekedés jellemezte. Ezek közül meghatározó a hús és húskészítmény, az élő állat és a zöldségféle és gyümölcs volumennövekedése. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!