2p

Az idén negyedik alkalommal díjazták MagyarBrands elismeréssel a legjobb magyar vonatkozású márkákat: az üzleti ágazatban a Rába, a fogyasztói szektorban a Pick volt az idén a legkiválóbb hazai márka, az első tízbe a közmédia több intézménye is bekerült - közölte a MagyarBrands az MTI-vel.

Az üzleti márkák 25 márkás toplistáján a Rába 95,87 ponttal az első lett, másodikként végzett a Videoton 92,48 ponttal, míg a Richter 91,64 ponttal végzett a harmadik helyen. Az üzleti márkák között az MTI a negyedik lett, a nyolcadik helyen az MTV végzett. A fogyasztói márkák 50 márkás toplistáján a Pick 98,82 ponttal, a Herendi 95,37 ponttal, a Gyulai pedig 95,02 ponttal végzett az első három helyen. A Kossuth Rádió az ötödik helyet szerezte meg, a Petőfi Rádió a 12 helyen szerepel.

A Kaposvári Egyetem felmérése szerint a hazai fogyasztók 25 százaléka erősen márkatudatos, és vonzódik a magyar márkákhoz, a csoport számára a termék hazai származása, a minőség, a környezettudatos, etikus magatartás és a felelősségtudat összekapcsolódik. Ezek a fogyasztók komoly vásárlóerőt képviselnek, évi mintegy 300 milliárd forintot költenek csak élelmiszerre.

A felmérésből az is kiderül: ha a magyar és a rivális külföldi terméknek azonos az ára, akkor a fogyasztók 85 százaléka választja a hazait. Ha viszont többe kerül a magyar márka a konkurens külföldinél, a hazai árut választók aránya az elmúlt egy év alatt 31 százalékról 25-re csökkent.

A legjobb márkákat a MagyarBrands Szakmai Bizottságának vezetői által összeállított kritériumrendszer szerint pontozták. A díj odaítélése egyrészt pontosan számszerűsíthető kritériumok - tradíció, tulajdon, menedzsment, foglalkoztatás - alapján történik, amelyet szakmai elbírálás - reputáció, identitás - és GFK Hungária piackutató fogyasztói kutatása egészít ki. Ezen szempontok összegzését követően a program szakértői egy komplex mutatószám létrehozásával alakítják ki a sikeres hazai márkák végleges listáját. A MagyarBrands Gyermekekért különdíjat 2013-ban a Szemem Fénye Alapítvány, a MagyarBrands Kultúráért különdíjat a Budapest Music Center, a MagyarBrands innovációs különdíjat az NNG nyerte el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!