3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Átadták a Mol Pakistan operátori szervezésében megvalósított, Pakisztán észak-nyugati tartományában lévő gázfeldolgozó üzemet: a partneri együttműködésben felépített, 185 millió dollárba kerülő létesítmény mintegy 10 százalékát a Mol Nyrt. leányvállalata finanszírozta.

A Pakisztán fővárosától, Iszlámábádtól mintegy 230 kilométerre, a manzalai Tal gázmezőn lévő, napi 8,6 millió köbméteres kapacitású üzemet az ország miniszterelnöke, Juszuf Raza Gilani szerdán ünnepélyes körülmények között avatta fel: a fővárosból egy szimbolikus gombnyomással helyezte üzembe.

Az eseményen Darvasi István, Magyarország pakisztáni nagykövete felolvasta a magyar miniszterelnök üzenetét, amelyben Bajnai Gordon kifejti: a magyar kormány, mint ahogyan eddig, a jövőben is támogatja a Mol pakisztáni tevékenységét. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy az esemény példát mutat a magyar befektetőknek és a pakisztániaknak abban, hogy új területeken is megtalálják az együttműködés lehetőségét.

Juszuf Raza Gilani beszédében megköszönte a magyar kormány támogatását és a Mol pakisztáni tevékenységét. Hangsúlyozta: a pakisztáni kormány mindent megtesz azért, hogy a Mol biztonságos körülmények között végezhesse munkáját.

Hozzátette: az üzem átadása fontos a tartomány szempontjából, amelynek ezzel önállóvá

Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a pakisztáni kutatás-kitermelés központi szerepet játszik a magyar energetikai cég tevékenységében, s a társaság hosszú távon elkötelezte magát Pakisztán mellett.

Fehér János, a Mol pakisztáni leányvállalatának ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a magyar társaság közvetve eddig 100 millió dollárt fektetett be az ázsiai országban.

A 350 alkalmazottat foglalkoztató Mol Pakistan partneri együttműködésben, egy vegyesvállalat 8,421 százalékos tulajdonosaként és operátoraként végzi pakisztáni tevékenységét. (Az operátori pozíció azt jelenti, hogy a vegyes vállalat teljes tevékenységét a Mol irányítja.)

A Mol 1999 óta folytat szénhidrogén-kutatást a Tal blokkban, ahol más cégekkel együttműködve eddig 13 kutat fúrt, s ezek közül 10 sikeres volt. A nemzetközi arány tíz fúrásból egy sikeres találat.

A kutatásokat egy vegyesvállalat folytatja, amelyben a Mol Pakistan mellett az Oil and Gas Development Co. Ltd. (OGDCL) és a Pakistan Petroleum Limited (PPL) egyaránt 27,7632 százalékkal, a Pakistan Oilfields Ltd. (POL)  21,0526, a Government Holdings (GHPL) 15 százalékkal részesedik.  

A 3.688 négyzetkilométeres Tal blokkban a Mol Észak-Pakisztán legnagyobb földgázkészletét tárta fel, ezen túlmenően operátor még a Margala és a Margala North blokkokban, illetve együttműködő partner egy negyedikben, a Karak blokkban. Ez utóbbi háromban eddig csak kutatást végeztek, s az eredmények elemzését követően fúrnak kutakat. A Karakban már jövőre tervezik egy kút mélyítését. Egy kút fúrása 14-15 millió dollárba kerül, amit a tulajdonosok közösen finanszíroznak az operátor szakmai irányításával.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!