2p

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. akadályozza az áram közvetlen szállítását Ukrajnából Magyarországra - közölte csütörtöki kijevi sajtókonferenciáján Anatolij Batalov, az Ukrenergo ukrán rendszerirányító vállalat fejlesztési és eurointegrációs igazgató-helyettese.

Batalov állítása szerint a MAVIR januárban és február elején egyoldalúan blokkolta a 455 megawatt ukrán-magyar határkeresztező kapacitást. Az igazgató-helyettes nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a feltételezést, amely szerint ezzel a lépésével a MAVIR az ukrán áramexportot lebonyolító Ukrinterenergo vállalatot próbálja arra kényszeríteni, hogy újítsa fel az áram szállítását a Kapolyi László üzletember nevével fémjelzett System Consulting Zrt.-nek - jelentette az RBK-Ukraina internetes gazdasági hírügynökség.

"Annyit mondhatok, hogy amikor korábban az Ukrineterenergo a mi rendszerirányítónkon keresztül továbbította a MAVIR-nak a határkeresztező kapacitást, amelyből a System Consulting cég 350 megawattal részesedett, magyar részről semmilyen kérdés nem vetődött fel, a szállítások zavartalanul folytak" - fogalmazott Batalov.

Laskóy Ágnes a MAVIR szóvivője a csütörtöki bejelentéssel kapcsolatban az MTI kérdésére elmondta: a MAVIR a tavalyi év közepe óta folyamatosan tárgyalásokat folytat az ukrán rendszerirányító vállalattal, azonban egyelőre még nem közeledtek egymáshoz jelentősen az álláspontok.
   
A szóvivő megismételte: a MAVIR nem akadályozza az áram közvetlen szállítását Ukrajnából Magyarországra, azonban ameddig a két fél nem állapodik meg a kapacitások elosztásáról, a magyar vállalat a január 30-i kormányrendelet szerint jár el. A Mavir maximálisan kész az egyeztetésre, és hónapok óta azon dolgozik, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldás szülessen.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!