2p

A Toyota akár 1,8 millió autót is visszahívhat Európában a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt.

A cég tájékoztatása szerint a visszahívás nyolc modellt érint, köztük az Európában legjobban menő Yarist, valamint a Corolla, Aygo, iQ, Auris, Verso, Avensis és RAV4 modelleket, amelyeket 2005. február és 2010. január között gyártottak.   

Az Egyesült Államokban a Toyota néhány hónapon belül már a második visszahívást jelentette be a múlt hét végén, a korábbihoz hasonlóan ugyancsak gázpedállal kapcsolatos probléma miatt: 2,3 millió Toyotát rendelnek vissza, mert a gázpedál beragadhat, és nem megy vissza eredeti állásába, s ugyanezért rendelik vissza a járműveket Európában is.

A japán cég tájékoztatása szerint Európában csak néhány esetről kaptak értesítést, és tudomásuk szerint balesetet nem okozott a gázpedál beragadása.

A vállalat tavaly novemberben jelentette be az 1957-es amerikai piacra lépés óta eltelt időszak legnagyobb visszahívási akcióját Amerikában: a japán gépkocsigyártó 4,2 millió autót rendelt vissza a szervizekbe, mert a gázpedál beakadhat a padlószőnyegbe, és balesetet okozhat. Az amerikai NHTSA közlekedésbiztonsági felügyeletnek eddig 100 olyan esetről van tudomása, amikor valami baj volt a Toyoták gázpedáljával, és emiatt komolyabb balesetek is adódtak már.

A NHTSA múlt év végén közzétett adatai szerint a Toyota hívta vissza a legtöbb hibás autót 2009-ben - 4,92 millió személyautót és kisteherautót-, s ezzel története során első ízben vezeti a hibalistát. A Toyota kilenc komolyabb visszahívást jelentett be 2009-ben.

Számítások szerint a beragadó gázpedálok cseréje legalább 100 millió eurójába fog kerülni a cégnek, de ebben még nem szerepel a munka elvégzésének a költsége, a Toyota hírnevének megtépázásáról és az esetleges piacvesztésről nem is beszélve. A japán kereskedelmi miniszter pénteken igen komolynak nevezte a helyzetet, és a vásárlók bizalmának mielőbbi helyreállítását kérte a vállalattól.

A Toyota Motor Hungary Kft.-nél az MTI-nek pénteken elmondták: később tudnak tájékoztatást adni arról, hogy magyarországi Toyota-tulajdonosokat érint-e a visszahívás.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!