2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Legfőképpen a gyáraik működését lehetővé tevő infrastruktúra kialakításához vennének igénybe állami támogatást az országszerte bioetanol-üzemek létesítését tervező cégek.

A Magyar Bioenergetikai (Mabio) Zrt. öt üzemet, a SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt. pedig négyet építene az elkövetkező években Magyarországon. Mindkét cég első gyáregységeit 2008 közepétől kívánja beindítani, jelenleg a projektek engedélyezési fázisban vannak.

Az elmúlt időszakban kormányzati forrásokból több fórumon elhangzott, hogy a bioüzemanyagok elterjedését a kormány a jövő évtől segíteni kívánja, ám egyelőre még egyeztetés folyik a támogatás formájáról. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szerint a kormány hét év alatt mintegy 100 milliárd forintot szán bioüzemanyagokkal összefüggő projektek társfinanszírozására.

Marozsi Imre, Mabio Zrt. elnöke és Henger Károly, a SEKAB Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese egyetért abban, hogy beruházásaiknál az infrastrukturális fejlesztéseket kellene az államnak elsősorban segítenie. A szükséges bekötő utak kiépítése, a villamosenergia-hálózatra való kapcsolódás, és egyéb infrastrukturális költségek mindkét cég esetében a projekt értékének 20 százalékára rúgnak.

A Mabio összesen 92 milliárd forint értékben, a SEKAB pedig 103 milliárd forint értékben tervezi fejlesztéseit. Marozsi Imre a teljes beruházási érték 10-15 százalékát tartja elképzelhetőnek állami támogatásként. Henger Károly jelezte: az állami támogatástól függ, hogy üzletük mikor térül meg. Eszerint a SEKAB legkorábban 8 év alatt várja a beruházás megtérülését, állami segítség nélkül pedig 2012-ben.

A Mabio első üzeme a Komárom-Esztergom megyei Dunaalmás környékén indul be, míg a SEKAB Marcaliban és Gönyűben, a helyi ipari parkokban létesít üzemeket. Mindkét társaság 2010-re legalább 600 millió liter bioetanol előállításával számol. A Mabio magyar tulajdonú társaság, a SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt.-t 75 százalékban a svéd Svensk Etanolkemi AB, 25 százalékban pedig egy ciprusi cég birtokolja. A két cég gyárain kívül további 18 helyen terveznek különböző vállalatok kisebb-nagyobb bioetanol-üzemeket.

MTI /

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!