2010. szeptember 2. 14:24

A Magyar Posta Zrt. tavaly 103 millió, összesen több mint 152 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg - olvasható a társaság tavalyi környezetvédelmi jelentésében.

A csütörtökön közölt jelentés szerint a beruházások keretében megvalósított világításkorszerűsítésnek köszönhetően csökkent a villamosenergia felhasználás, a fűtéskorszerűsítéssel pedig a kibocsátott szennyező anyagok mennyisége.

A posta környezetvédelmi ráfordítása 2009-ben 15,8 millió forint volt.

A jelentésben hangsúlyozzák: kiemelt feladat a légköri felmelegedésben szerepet játszó szén-dioxid kibocsátásának csökkentése, ezért a Magyar Posta csatlakozott a nemzetközi postai szakmai szervezetek ilyen programjaihoz. 2012-igcélul tőzte ki a társaság, hogy a 2008-ban kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét 10 százalékkal csökkenti, amelyhez intézkedési terv kidolgozása szükséges.

A jelentés szerint a cég innovációs programjaink egyik kiemelt témája a GreenPost projekt keretein belül megvalósuló elektromos és elektromos-hibrid járművek tesztelése. A program célja, hogy európai viszonylatban elkészüljön egy segéd-, motorkerékpárok kiváltására, postai feladatok ellátására alkalmas járműspecifikáció.

A szállítási, környezetvédelmi és oktatási szakterület összefogásával tavaly indult a környezettudatos járműhasználat program, amely során 2100 hivatásos postai gépjárművezető környezetvédelmi tréningje valósult meg - olvasható a tavalyi év jelentősebb környezetvédelmi eseményei között.

2010-re a Magyar Posta Zrt. környezetvédelmi céljai és feladatai között szerepel többek között a társaság fenntartható fejlődési, és szén-dioxid csökkentési stratégiájának kidolgozása, a klímaberendezések felmérése, szivárgásvizsgálata, a termékdíjjal kapcsolatos postai feladatok koordinálása, hatósági adatszolgáltatások elkészítése és a környezetvédelmi szabályzat átdolgozása.

MTI