2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Összesen 2,6 milliárd forintért vásárolható meg a felszámolás alatt álló Öko-Line Hungary biodízelgyártó nagyigmándi és bábolnai üzeme - írta a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

A lap szerint a pályázaton a biodízelgyártó nagyigmándi olajosmag-présüzemét a hozzá tartozó berendezésekkel, szemes- és olajtároló-technológiáját, továbbá bábolnai észterezőüzemét és annak eszközeit lehet megvásárolni; a felszámoló a vagyont kizárólag egyben értékesítené.

Az Öko-Line 2003-ban vásárolta meg az 1994-ben épült nagyigmándi biodízelüzemet, amelyet az eredeti tervek szerint 5,5 milliárd forint beruházással először évi 25, majd 50 ezer tonna kapacitásra bővített volna. Végül közel négymilliárdos fejlesztést hajtottak végre. A problémát az jelentette, hogy a bankok kiszálltak a finanszírozásból, s a tulajdonosoknak már nem volt lehetőségük forgóeszközök biztosítására - közölte a lappal Pálfy Márton, az Öko-Line korábbi ügyvezetője.

Az Öko-Line ellen milliárdos nagyságrendben érkeztek hitelezői követelések, a tulajdonosokon kívül szállítóknak és az adóhatóságnak is tartozik. Tavaly év végén egy svájci cégnek értékesítették volna a társaságot, amely azonban végül elállt a vásárlástól.

A volt ügyvezető most azt reméli, hogy szakmai befektető vásárolja meg a cég vagyonát, és folytatja a termelést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!