2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az idén várhatóan több olyan új hibridkukorica fajta kerülhet köztermesztésbe, amelyekből nagy keményítőtartalmuk eredményeként az alternatív üzemanyagként használatos etilalkohol állítható elő - közölte a gödöllői Szent István Egyetem tanára pénteken.

Jolánkai Márton elmondta, hogy az egyetem növénytermesztési tanszéke, együttműködve az MTA Martonvásári Kutató Intézetével olyan termesztéstechnológiai kutatásokat végez, amelyek alapul szolgálhatnak a leendő hazai etilalkoholgyártó üzemek tevékenységéhez. Ez pedig azért is fontos, mert az EU is előírja, hogy a tagországok - saját felhasználásukon belül - az üzemanyagban növeljék a biokomponensek arányát- tette hozzá.

A jelenleg folyó kutatási programban több olyan hibridet vizsgálnak, amelyekből a hagyományos fajtáknál tonnánként 8-12 százalékkal több, négyszáz litert meghaladó mennyiségű etilalkohol nyerhető ki. E kukoricahibridek közül több a szárazságot is jól tűri, ellenálló különféle betegségekkel szemben, és ez megteremti a lehetőséget, hogy a globális klímaváltozás nyomán az Alföld szárazodásához alkalmazkodó növények termesztésére térjenek át az e régióban gazdálkodók.

Az Egyesült Államokban egyébként már a teljes kukoricatermés 14 százalékából üzemanyag célját szolgáló etilalkoholt állítanak elő - utalt rá az egyetemi tanár. Nálunk egyelőre nem gazdaságos benzin helyett kukoricából kinyert szesszel feltölteni a gépkocsik tankját, de a közgazdasági szabályzók változása, a kőolaj további drágulása nyomán, de főként klímavédelmi okokból még nagy szükség lehet erre a tudományos eredményre - hívta fel rá a figyelmet Jolánkai Márton.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!