3p

Vasárnapi nyílt levelében arra hívja fel a figyelmet Ujhelyi István EP-képviselő, hogy a pedagógusbérekre szánt forrásokat nem érintik a felfüggesztések, a kormány bosszúból azonban mégsem használja fel.

Az EP-képviselő szerint az Orbán-kormány pitiáner bosszúja csak, hogy eddig nem adták oda a fizetésemelést. Legfrissebb posztjában így ír Ujhelyi:

"Régóta hülyíti a kormány a magyar embereket azzal az aljas hazugsággal, hogy azért nem tudják végrehajtani a pedagógusok hosszú ideje beígért béremelését, mert „Brüsszel visszatartja az erre szánt uniós forrásokat”, illetve azért, mert a „baloldali ellenzéki EP-képviselők minden eszközzel akadályozzák” a tanárok fizetésének uniós pénzből történő megemelését."

Írásbeli kérdésére most Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos hivatalosan is megerősítette: a pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzek most is elérhetőek, azok mielőbbi felhasználása kizárólag a magyar kormányon múlik. 

Ugyanis a Fidesz-kormány által a hagyományos uniós költségvetés forrásainak felhasználását célzó Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz először benyújtott változatában még egyetlen szó sem volt a pedagógusok tervezett béremeléséről, azt bizony csak az érdekképviseleti szervezetek és az ellenzéki EP-képviselők nyomására tették bele a később újraírt dokumentumba.

A Klasszis klub következő vendége április 13-án Ujhelyi István lesz, további részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Ezért hazugság tehát, hogy épp az ellenzéki EP-képviselők – például jómagam – akadályoznánk ezt a folyamatot, hiszen éppen, hogy részben nekünk köszönhetően van erre egyáltalán lehetőség - írja a képviselő, majd így folytatja:

"Tisztázzuk azt is, hogy miként veszi hülyére a Fidesz-kormány a pedagógusokat és a magyar embereket ebben az ügyben: azt hazudják ugyanis, hogy a jogállamisági problémák miatt történt forrásbefagyasztás miatt nem lehet egyelőre uniós pénzből megemelni a tanárok javadalmazását. (Azt most hagyjuk is ebben a pillanatban, hogy ha a kormány akarná, akkor hazai források terhére is megtehetné ezt egyetlen döntéssel; de nem teszi). Hazudik a kormány, hiszen az uniós források egy részének valós – a fideszes bűnök miatt történt – visszatartása konkrétan nem érinti a pedagógusok béremelésére szánt összegeket. 

Nicolas Schmit, az uniós biztos többek között egyértelművé teszi, hogy a pedagógusok béremelésére szánt pénzt a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszból finanszírozná, amelyre a forrásokat az Európai Szociális Alap Pluszból hívnák le. Az említett operatív programot a forrásfelfüggesztések nem érintik.

Schmit megerősítette levelében, hogy a hazánknak járó források közül a Kohéziós Alap három programjában szereplő kötelezettségvállalások ötvenöt százalékát függesztették csak fel, ez pedig a „társfinanszírozott pedagógusbérek fokozatos emelését nem érinti. Vagyis, ezt már én teszem hozzá egyértelműsítésként: az EU és Magyarország között létrejött korábbi megállapodás értelmében ez a pénz biztonságban van, a kormány elkölthetné az eredetileg megjelölt célra, ha akarná. De nyilván – mondjuk ki nyugodtan - miután a pedagógusok határozottan kiálltak a kormánnyal és annak eszement politikájával szemben, pitiáner politikai bosszúból nem ezt teszik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!