2p

A KDNP parlamenti frakcióvezetője azt követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a tankerületi vezetők kiválasztásának dokumentumait.

Hozzák nyilvánosságra a tankerületi vezetők kiválasztásának dokumentumait – szólította fel a kormányt a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában Rétvári Bence, akiről korábban megírtuk, hogy két posztjáról is leváltotta Magyar Péter miniszterelnök.

A KDNP frakcióvezetője szerint az új tankerületi vezetők kiválasztásakor nem vették figyelembe a pedagógusok véleményét, a minisztérium pedig a tanárok álláspontjával ellentétes döntéseket hozott. Rétvári Bence azt mondta, hogy bár korábban nyilvános és átlátható pályázati eljárást ígértek, a kiválasztás lezárulta után valamennyi kapcsolódó dokumentum titkos és hozzáférhetetlen maradt. Hozzátette, a pedagógusok több helyen is arról számoltak be, hogy nem az a jelölt kapta meg a vezetői megbízást, akit a helyi közösség és a tanárok támogattak.

A politikus felidézte, hogy a hét elején felszólította a minisztériumot a pályázati eljárás valamennyi iratának nyilvánosságra hozatalára, de ez nem történt meg. Hozzátette, írásbeli kérdést és közérdekű adatigénylést is benyújtott annak érdekében, hogy megismerhetővé váljanak a kiválasztás dokumentumai. Úgy fogalmazott, mindenkinek joga van tudni, hogy a minisztérium a pedagógusok által támogatott jelölteket választotta-e ki, vagy a tanárok véleményével szemben döntött.

„Előbb-utóbb úgyis meg fogjuk tudni, hogy mit titkoltak” – jelentette ki Rétvári Bence.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!