Az újonnan kinevezett vezetők megbízatása határozott időre, 5 évre szól. Az augusztusban kiírt felhívásra 567 pályázat érkezett be, amelyek közül 424 volt érvényes. A tankerületi igazgatói pályázatra olyan jelentkezőket vártak, akik rendelkeztek vezetői gyakorlattal, menedzsment szemlélettel, és készen álltak arra, hogy egy egész tankerület irányításával részt vegyenek a hazai közoktatási rendszer megújításában.
A tankerületek új vezetésénél ezentúl a szakmai szempontok számítanak a korábbi politikai irányelvek helyett, ezzel egy új korszak is kezdődik - emelte ki Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közösségi oldalán.
Megjegyezte, az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületnek pedig koordináló szerepe lesz.
„Az új igazgatókkal szemléletváltás kezdődik novembertől a tankerületekben, a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiság kerül előtérbe” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a kinevezések kapcsán.
Fotó: Facebook/Lannert Judit
Mint írta, 60 tankerületi központból 55 élére kér fel és nevez ki új vezetőt, míg öt tankerületben új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ.
A pályázat lebonyolítását a Klebelsberg Központ végezte, a vezetőket a miniszter nevezi ki.
A megbízásukat november 5-i dátummal elnyerő új tankerületi igazgatók nevét is tartalmazó dokumentum szerint a pályázati eljárást
- a Kelet-Pesti,
- a Kiskőrösi,
- a Pápai,
- a Szekszárdi és
- a Szombathelyi Tankerületi Központok esetében kell megismételni.

