2p

Legfeljebb ennyit költenének ajándékora a magyarok.

Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is megterheli a pénztárcát. A megkérdezettek többsége átlagosan 10-50 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra, és a bevásárlóközpontban tolongani továbbra is népszerűbb, mint az online vásárlás - derült ki a Jófogás online kutatásából.

Inkább 50 ezer alatt

A felmérés szerint a felhasználók legnagyobb része, 38 százaléka, több, mint hat szerettét lepi meg. Az eredményekből az is kiderült, hogy a megkérdezettek többsége (40 százaléka) igyekszik 50 ezer forint alatt letudni az ajándékvásárlást, de vannak szép számmal olyanok is (18 százalék), aki mindössze 5-10 ezer forintot tudnak (vagy akarnak) e célra fordítani. A válaszadók negyede 50-100 ezer forint között költ, 100-200 ezer között 8, 2-300 ezer között 3, míg 3-400 ezer forint közötti összeget 4 százalék engedhet meg magának. Elenyésző számmal ugyan (2 százalék), de akad olyan is, aki 400 ezer forintnál többet szán szeretteire.

A kitöltők több, mint fele (52 százalék) nem tervezi, hogy többet költ, mint tavaly, viszont több mint egy tizedük (13 százalék) magasabb összeggel számol, míg 35 százalékuk egyelőre nem tudott erről nyilatkozni.

A pláza továbbra is veri a webshopot

Úgy tűnik, hogy a tömeg, a hosszú sorok és az esetleg épp az orrunk előtt elfogyó készletek továbbra sem tartják vissza a fogyasztókat attól, hogy a karácsonyi vásárlás klasszikus formáját, vagyis a boltokat válasszák. Mindössze 32 százalék tervezi, hogy idén webshopban szerzi be a meglepetést, míg 68 százalék a bolt mellett tette le voksát.

Arra is fény derült, hogy a megkérdezettek többsége (36 százalék) időben, már december elején elkezdi a vásárlást, sőt sokan (30 százalék) már ősszel elindítják az ajándékvadászatot. 16 százalék egy-hét héttel az ünnepek előtt indul beszerző körútra, míg 19 százalék vallotta be, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!