3p

Tavaly mintegy 57 ezer négy- vagy többgyermekes anya nem fizetett egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem.

A 0 forint szja mellé még családi kedvezmény is jöhet

Az Európai Unióban is egyedülálló a nagycsaládosokat segítő, magyar adómentesség, amely 2020-ban összességében 22 milliárd forintot hagyott az érintetteknél - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: 2020. január 1-jétől már egyetlen fillér személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van.

Kedvezőek a részletszabályok is. A mentesség ugyanis nem csak a vér szerinti gyermek után jár, és a már felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni. Fontos az is, hogy az szja-mentesség nem zárja ki a családi kedvezmény igénybevételét. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt - ismertette.

57 ezren éltek vele

Az adóhivatali adatokból kiderült, hogy hónapról hónapra egyre több négy- vagy többgyermekes anya élt az adómenteséggel. Az első hónapban, vagyis 2020 januárjában 38 ezer, februárban már 42 ezer anya érvényesítette a kedvezményt az adóelőlegéből. Sokan - mintegy 12 ezren - csak a 2020-ról szóló szja-bevallásukban jelezték, hogy jár nekik a kedvezmény, és utólag éltek a mentességet kínáló szabállyal. Tavaly tehát 57 ezer négy vagy többgyermekes anya mentesült az szja-fizetési kötelezettség alól - összegezte az államtitkár.

Nem kell sokat matekozni, ha megvan a négy gyerek. Illusztráció: Depositphotos
Nem kell sokat matekozni, ha megvan a négy gyerek. Illusztráció: Depositphotos

A háromgyermekeseknek nem fért bele az adó elengedése - egyelőre

Az mfor.hu egyébként még egy 2019-es kormányinfón kérdezte meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől azt, hogy miért pont négy gyermeknél húzták meg a határt. Gulyás Gergely válaszából az derült ki, hogy az akcióterv előkészítése során megvizsgálták a három gyermekesek szja-mentességének hatásait is, és arra jutottak, hogy az túl sokba kerülne. A 2016-os mikrocenzus felmérés szerint egyébként a gyermekes családok 3 százalékában volt négy vagy több gyermek, és 11,4 százalékuk nevelt három gyermeket.

Igaz, a három gyerekeseknek is járhat "utólagos elengedés": június elején Orbán Viktor azt jelentette be, hogy adó-visszatérítést kaphatnak a gyermeket nevelő szülők a tavaszi parlamenti választások előtt, ha 5,5 százalék felett lesz a bruttó hazai termék, a GDP növekedése. Csak a befizetett szja terhére kaphatják ezt meg, és a visszatérítés mértékének lesz egy felső határa, amely 800 ezer forint fejenként. Mindez az előzetes prognózisok szerint másfél millió embert érinthet, ők jellemzően vagy magas keresetű nagycsaládosok, illetve az átlagjövedelemmel vagy annál valamivel kevesebbet kereső egy és két gyereket nevelő szülők lesznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!