2p

Folyamatosan csökken a lejárt határidejű lakossági villamosenergia- és földgázszámlák értékének állománya, télen azonban több mint negyvenezerrel emelkedett azoknak a fogyasztóknak a száma, akik nem tudták teljesíteni a szolgáltatójuknál fennálló tartozásukat - áll a Magyar Idők pénteki számában.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a lap megkeresésére közölte: egy évvel ezelőtt több mint 18 milliárd, két éve pedig 22,6 milliárd forint volt az áramdíjak hátralékának összege, ez mostanra 17,6 milliárdra apadt. Ezzel együtt a villamosenergia-szolgáltatójuknak tartoznak a legtöbben, összesen 949 ezren nem fizették be a számlájukat március elejéig.

A földgázszolgáltatóknak összesen 15,3 milliárd forinttal tartoznak. A lakossági földgázszolgáltatásnál tavaly tél végén az ideinél hárommilliárd forinttal volt nagyobb az elmaradás állománya, amely 2014 márciusában még mintegy 27,4 milliárd forintra rúgott.

A rezsicsökkentés ellenére ugyanakkor sokaknak továbbra is nehézséget okoznak a téli hónapok, vélhetően azonban a fűtési szezont követően ismét apadni kezd a befizetetlen számlák száma.

A rezsicsökkentést megelőző nyáron még mintegy hárommillió kifizetetlen energiaszámlát tartottak számon az országban, ezek összértéke meghaladta a 140 milliárd forintot. Magyarországon ötmillió áramfogyasztó van, földgázt 3,8 millióan használnak, távhővel pedig 650 ezren fűtenek - írja a Magyar Idők.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!