Egy névtelenséget kérő licitáló 3 456 789 dollárt (960 millió forintot) ajánlott fel egy jótékony célú árverésen azért, hogy a világ harmadik leggazdagabb emberével, Warren Buffett filantróp amerikai befektetővel ebédelhessen.
A pénteken véget ért ötnapos internetes árverés bevételét a Glide nevű San Franciscó-i karitatív szervezet kapja, amely évente 750 ezer adag ételt, 815 ezer injekcióstűt oszt szét ingyen, és 450 ezer gyermeknek szervez napközi és iskola utáni programokat.
A világ egyik leginkább csodált befektetőjének számító Buffett eddig 17 alkalommal árverezte el "önmagát", és összesen 23,6 millió dollárt gyűjtött az Egyesült Metodista Egyházhoz kötődő, évi 17 millió dollárból gazdálkodó jótékonysági szervezet számára.
A Warren Buffett első felesége, Susan által kezdeményezett és annak 2004-es halála után is folytatódó aukciók győztese hét társával együtt fogyaszthat el egy ebédet a filantróp tőkebefektetővel a New York-i Smith & Wollensky steakvendéglőben. A résztvevők bármiről beszélgethetnek a pénzemberrel, kivéve azt, hogy mi lesz a következő befektetése.
A Buffett ebédidőnyi társaságáért idén felajánlott összeg az eddigi legdrágább tétel az eBay online aukciósház történetében. 2012-ben pontosan ugyanekkora összeget fizetett egy tehetős licitáló, 2013-ban azonban csupán egymillió dollárt ért meg valakinek, hogy Buffett társaságában fogyaszthat el egy ebédet egy luxusétteremben, a rákövetkező két évben pedig valamivel több mint kétmillió dollárt fizetett ezért a lehetőségért egy szingapúri, illetve egy kínai licitáló.
MTI/mfor.hu