4p

Az idén az első háromnegyed évben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek, illetve vendégéjszakák száma 11, valamint 6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől, miközben a szálláshelyek árbevétele folyó áron 9 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint, akár az első nyolc hónap mindegyikében, szeptemberben is alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban. A KSH adatai szerint a szálláshely-szolgáltatási piacot 2009 eleje óta visszaesés jellemzi, trendforduló egyelőre nem következett be.

A kereskedelmi vendéglátóhelyek január-augusztusban 390 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ami 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának adatától. A vendéglátóhelyek árbevételének 11százaléka származott a kereskedelmi szálláshelyen üzemeltetett üzletekből.

A kereskedelmi szálláshelyek összesen 172 milliárd forint bruttó árbevételt értek el 2009. január-szeptemberben, ezen belül a szállásdíjbevétel 101 milliárd forint volt. Az összes bevétel folyó áron 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15.003 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) pedig 6.659 forint volt, 2008-ban ugyanez 14.813, illetve 7.427 forintot tett ki. Az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel jelentős csökkenését a szállodák szobakapacitás-kihasználtságának 6 százalékpontos visszaesése is befolyásolta.

A közlemény szerint a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások 2009. január-szeptemberre számított árindexe 2, illetve 6,3 százalékos növekedést jelzett az egy évvel korábbi szinthez képest. A KSH adatai szerint augusztusban az előző havinál mérsékeltebb ütemben csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma: a vendégek száma 4,1 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 8,7 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

Az év első nyolc hónapjában a vendégforgalom 8,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 8,7 százalékkal esett vissza, míg ez idő alatt a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 151,588 milliárd forint volt, 8,7 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakától.

A külföldi és belföldi vendégek által tavaly január és szeptember között eltöltött vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek összesen 189 milliárd forint bruttó árbevételt értek el 2009 első kilenc hónapjában, ami folyó áron közel azonos az előző év azonos időszakában mért értékkel. Az idén január-szeptemberben 2,512 millió külföldi vendég 7,32 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken.

Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 3,058 millió belföldi vendéget és 7,608 millió belföldi vendégéjszakát jelentettek. A különböző utazási célok közül a hivatalos célból, illetve a konferenciára, kongresszusra érkezők együttes aránya 27 százalék volt, ami 3 százalékponttal esett vissza a 2008 január-szeptemberében mért értékhez képest. A szabadidős céllal történő utazások 11 százalékának elsődleges célja az egészségturizmus volt.

Január-szeptemberben a szállodai vendégek 27 százalékát a gyógy- és wellness-szállodák fogadták, a szállodák külföldi vendégeinek 16 és belföldi vendégeinek 39 százaléka vett igénybe ilyen típusú szolgáltatásokat.

A KSH adatai alapján az év első kilenc hónapjában a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44 százalék volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák 54, a négycsillagosak 49 százalékos foglaltságot értek el. A legnagyobb, 58 százalékos mutatót a gyógyszállodáknál mérték, bár kihasználtságuk 5 százalékponttal elmaradt a 2008-ban mért szinttől.

Szeptember 30-án a Magyarországon működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2.460 volt, ezen belül a 829 szálloda 50 ezer szobával és 996 panzió 12 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek száma, turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping 635 volt. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások a szálláshelyeken szeptemberben közvetlenül 29 ezer főt foglalkoztattak, amely 6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!