TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
2005. szeptember 6. 10:51

A nyugati országokban a pályázóknak az állásinterjút követően szinte kötelező köszönőlevelet küldeniük a leendő munkáltatónak. Nálunk még nem terjedt el ennek a formája. A levél formájáról és megítéléséről számolt be a Jobpilot.

Hogyan írjunk köszönőlevelet

Szerezzék meg az elérhetőséget

Az elérhetőség megszerzésének érdekében az állásinterjú elején, a bemutatkozáskor ajánlott megjegyezni, esetleg leírni a résztvevők nevét, és az interjú végén névjegykártyát, illetve e-mailcímet kérni tőlük, például arra hivatkozva, hogy érdeklődni szeretnének az interjú eredményéről. Ha nem sikerül megszerezni az elérhetőséget, postai úton érdemes elküldeni a levelet, hiszen a cég pontos címét - főleg ha a helyszínen volt az állásinterjú - könnyedén megtudhatják, elég hozzá a cégtáblát megnézni, vagy tárcsázni a tudakozót.

Az ideális köszönőlevél három bekezdésből áll:

  • Az elsőben: köszönet a fogadtatásért és a lehetőségért, hogy meglátogathatta a céget
  • A másodikban: magyarázat arra, miért kíván a cégnél dolgozni, miért felel meg számára a pozíció, miért szimpatikus számára a munkakörnyezet és a leendő kollégák
  • A harmadikban: tájékoztatás, hogy bármikor hívhatják, és várja a visszajelzést

Tartalmi követelmények

  • Ne legyen ömlengős
  • Kerüljék önmaguk és a vállalat dicsérését
  • Küldésére az állásinterjút követő első három nap optimális
  • Formátuma levélformátum
  • Névre szólóan küldjék

Forrás: Jobpilot

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.