2016. április 14. 09:13

Kelet-Európa mellett az euróövezet déli perifériájának országaiból érkezik a legtöbb munkavállaló Nagy-Britanniába, elsősorban a sokkal jobb brit munkapiaci feltételek miatt - áll a Migration Observatory szerdán ismertetett tanulmányában.

Az Oxfordi Egyetem mellett működő független migrációkutató elemzőműhely kimutatta, hogy az Európai Unió 2004-ben lezajlott keleti bővítése óta több mint a kétszeresére emelkedett, és ma már meghaladja a 3 milliót a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok száma. A kutatóintézet adatai szerint a hat legnagyobb küldő EU-társállam Lengyelország, Románia, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Portugália, vagyis a három kelet-európai EU-tagállam mellett három euróövezeti gazdaság is szerepel a felső hatos mezőnyben.

A Migration Observatory számításai alapján ezekből az országokból 2011-ben 1,04 millióan, 2015-ben azonban már 1,59 millióan éltek Nagy-Britanniában. Arányuk tavaly a tartósan Nagy-Britanniában élő teljes külföldi EU-lakosságon belül 49 százalék volt, ám a 2011 óta végbement növekedés 79 százalékát az e hat országból érkezők adták - áll az elemzésben.

Az intézet kimutatása szerint az életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodó lengyelek száma négy év alatt 615 ezerről 818 ezerre, a románoké 87 ezerről 227 ezerre, a spanyoloké 63 ezerről 137 ezerre, az olaszoké 126 ezerről 176 ezerre, a magyaroké 50 ezerről 96 ezerre, a portugáloké 96 ezerről 140 ezerre emelkedett.

A Migration Observatory elemzői szerint a brit kormány álláspontjával ellentétben nem elsősorban a brit szociális ellátórendszer juttatásai, hanem a munkavállalási lehetőségekben és a bérszínvonalban mutatkozó különbségek jelentik a legnagyobb vonzerőt még a déli euróövezeti országokból érkezők számára is.

Spanyolországban például továbbra is jelentősen meghaladja a 20 százalékot, de Portugáliában és Olaszországban is jóval tíz százalék feletti a munkanélküliek aránya, Nagy-Britanniában ugyanakkor nem sokkal haladja meg az 5 százalékot. Ezen a mércén a vizsgált három kelet-európai EU-tagállam is jobb helyzetben van, mint a három déli euróövezeti ország, a lengyel, a magyar és a román munkanélküliségi ráta ugyanis egyaránt jóval tíz százalék alatt jár a Migration Observatory elemzéséhez fűzött grafikai kimutatás szerint.

Ez most a milliárdosok kedvenc játékszere

Az intézet a bérkülönbségekből eredő vonzerőt Lengyelország és Románia esetében vizsgálta. Kimutatta, hogy az adózásbeli eltérésekkel és a megélhetési költségek különbségeivel kiigazított számítási modell alapján az elkölthető jövedelmi hányad háztartásonkénti mediánértéke Nagy-Britanniában 1,8-szer magasabb, mint Lengyelországban és 4,2-szerese a romániai szintnek.

Az Oxfordi Egyetem egy másik, gazdasági jellegű kutatóintézete, az Oxford Economics minapi tanulmányában azt is megvizsgálta, hogy milyen hatást gyakorolna a brit gazdaságra, ha az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazáson a brit választók többsége arra voksolna, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, és ezután a brit kormány jelentősen korlátozná a bevándorlást az uniós országokból.

A kutatóműhely londoni elemzőrészlegének becslése szerint a külföldi EU-országokból betelepült munkavállalók beáramlása a 2005 és 2015 közötti évtizedben évente átlagosan 0,5 százalékpontot adott hozzá a brit gazdaság potenciális növekedési rátájához, elsősorban azzal, hogy a jórészt fiatal külföldi EU-munkavállalók érkezése ellentételezte a brit társadalom idősödésének negatív munkapiaci hatásait.

Az Oxford Economics londoni elemzői modellszámítások alapján arra jutottak, hogy ha a brit kormány az elmúlt tíz év 104 ezer fős éves átlagos nettó beáramlásához képest évente például 60 ezerrel kevesebb munkavállalót engedne be az Európai Unióból, az önmagában - a brit kilépés egyéb hatásaival nem is számolva - 2030-ra 1,1 százalékkal csökkentené a brit hazai össztermék (GDP) nominális értékét ahhoz a szinthez képest, amelyet a brit gazdaság abban az évben EU-tagként és a szabad munkaerő-beáramlást fenntartva elérhetne.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.