2p

Manapság is szép számmal indulnak perek a devizahitel-szerződések miatt, az adósok azt szeretnék elérni, hogy a bíróság állapítsa meg, a hajdanán aláírt megállapodások tisztességtelenek, jogsértőek, többen még kártérítésre is igényt tartanak - számol be keddi cikkében a Magyar Idők.

A jelek szerint a devizahitel-szerződések kérdéskörével mindaddig nagyobb mennyiségben kell foglalkoznia az ítélkezésnek, amíg az ilyen megállapodások alapján bármely érintett igényt támaszthat szerződő partnerével szemben - mondta a lapnak Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese.  

A 2014 nyarán elfogadott első devizatörvény alapján nagyjából 12 ezer ügyet akasztott meg a bíróság. Fel kellett függeszteni minden olyan eljárást, amelyben a hiteladós azt állította, hogy kölcsönszerződése az árfolyamrés vagy az egyoldalú szerződésmódosítások miatt érvénytelen. Az ilyen perek azután folytatódhatnak, hogy a bank megfelelő módon elszámolt ügyfelével - mondta Gyarmathy Judit. Eddig nagyjából hétezer felfüggesztett eljárás indult újra, s ezek körülbelül fele már be is fejeződött.

Azóta újabb kölcsönfelvevők fordultak ilyen okok miatt az igazságszolgáltatáshoz, így február elejére 18 ezer környékére emelkedett az érintett eljárások száma. Az elnökhelyettes szerint az ítélkező fórumok megfelelően felkészültek arra a helyzetre is, ha dömpingszerűen érkeznének ilyen ügyek. A devizaperes eljárások nem húzódhatnak el - mondta Gyarmathy Judit.

Ilyen lesz a 15 milliárdos Haladás-stadion!

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!