3p

Több millió forint az egy évre számított összköltsége azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik most szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat, ha számításba vesszük a tandíjat, a lakhatást és az összes egyéb kiadást. Az elmúlt öt évben átlagosan 38 százalékkal növekedtek a költségek.

A diploma megszerzése jelentős költségekkel jár még az államilag támogatott felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók számára is. A megélhetéssel járó kiadások növekedése a felsőoktatásban tanulókat hatványozottan érinti, hiszen az elmúlt öt évben nem csak a tandíjak, de az ingatlanpiaci árak is az egekbe szöktek.

A CIG Pannónia Életbiztosító által készített vizsgálat alanyát egy olyan, a felsőoktatásba frissen felvételt nyert diák éves költségei képezték, aki költségtérítéses formában, a szülővárosától távol, egy budapesti egyetemen kezdi tanulmányait 2016-ban. Az összehasonlítás alapját egy megegyező paraméterekkel rendelkező hallgató éves összes kiadása jelentette 2011-ben.

Kapcsolódó anyagok:
A szegény diákokra eladósodás és sok diákmunka vár
Felvettek? Ezek a bankolási lehetőségeid vannak!

A vizsgált hallgató egyik elsőszámú költsége maga a tandíj, amely az elmúlt 5 évben folyamatosan emelkedett Magyarországon. 2011-ben az egyetemek, főiskolák átlagosan 200 000 forintot kértek félévenként az oktatásért. Mára ez az összeg közel 300 000 forint, de van, ahol akár 400 000 forintra rúghat az önköltség a felvi.hu adatai szerint.

Ha a hallgató szülővárosától eltérő helyre nyert felvételt, akkor a költségek megsokszorozódnak. A budapesti albérletárak az elmúlt két évben ugrásszerű növekedésnek indultak. A legfrissebb adatok szerint ma az átlagos négyzetméter ár a fővárosban 2 792 forint, ami közel két és félszerese a 2011-es albérletáraknak. A vizsgált hallgató egy 35 négyzetméteres lakást bérel magának

Ha egy diák naponta 2 500 forintot szán élelmiszerekre, hetente 12 000 forintot fordít kultúrára, sportra, szórakozásra, havonta 11 000 forintért vásárol magának ruhákat, akkor az említett kiadásai 2011-hez képest 8,4 százalékkal nőttek. Az elemzés alapján minden kiadást összesítve 2016-ban 38 százalékkal több egy első éves egyetemista teljes éves költése, mint öt évvel korábban.

Egy 2016 év elején végzett nemzetközi felmérés alapján a magyarországi szülők számára jelenti a legnagyobb nehézséget gyermekük felsőoktatási tanulmányainak finanszírozása. A szülő jövedelmének 92 százalékát elviszi az egyetemi tandíj, ezzel az adattal Magyarország végzett az Expert Market  piackutató listájának első helyén.

"Az egyetemi tanulmányok sok család számára jelentenek komoly anyagi megterhelést, ami számos esetben gátat is szabhat az ilyen irányú fejlődésnek. Azonban egy időben elkezdett, tudatos, kifejezetten az egyetemi évekre szánt előtakarékossággal mindenki számára nyitva áll a továbbtanulás lehetősége" – hangsúlyozta Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!