7p

A GKI Digital 2017 áprilisában készített kutatást a belföldi szálláshelyek körében, melyből kiderült, hogy tavaly a belföldi szálláspiac forgalmának 68 százalékát már az online csatornák adták és a közvetített szállásdíj volumene pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. A belföldi utazók tekintetében szálláshelyek legfontosabb hazai közvetítő partnere a Szállás.hu, és a maiUtazás.hu.

A KSH szálláspiaci adatai szerint a belföldi vendégektől származó, összesített szállásdíj bevétel mintegy 92 milliárd Ft volt 2016-ban. A GKI Digital friss piackutatása szerint, ennek a forgalomnak 68 százaléka – mintegy 62 milliárd forint – realizálódik elektronikus foglalásokon keresztül és alapját három csatorna adja: a szállásadók saját felületei (kb. 33 milliárd forint), az online szállásközvetítők (kb. 21,5 milliárd forint), valamint a kedvezményes csomagokat kínáló, úgynevezett kuponos közvetítők (kb. 8,1 milliárd forint).

A külföldi vendégek (turisták és üzleti utazók) további 146 milliárd forintnyi szállásdíj-bevételt generáltak 2016-ban, ebben a szegmensben azonban a főváros súlya jelentős és a közvetítői fronton is egyeduralkodónak tekinthető a Booking.com.

A GKI Digital szálláspiaci kutatásában részt vett szálláshelyek forgalmi adatai szerint, 2016-ban a belföldi utazások tekintetében az online szállásközvetítők között a Szállás.hu súlya volt a legnagyobb – elérte a 45 százalékot – míg a kuponos modellben működő oldalak között a maiUtazás.hu szerepe volt a legjelentősebb, a szegmens közvetített forgalmának mintegy 38 százalékát adva.

A belföldi szálláshelyek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját kommunikációjukra melynek az utóbbi években a saját weboldal mellett a Facebook lett a legfontosabb pillére. Ami a foglalások forrását illeti, a belföldi vendégek továbbra is előszeretettel intézik „maguk” a részleteket. Ebben a tekintetben a hagyományosan erősnek számító offline foglalási lehetőségek (telefon, személyes jelenlét) mellett a szálláshelyek saját online csatornái (weboldal, e-mail) is komoly, mintegy 33 milliárd forintos becsült forgalmat bonyolítanak.

Erősödő koncentrálódás az online közvetítői piacon

A hazai szálláshelyek, azon belül is elsősorban a szállodák esetében igaz, hogy az adott oldal ismertsége, valamint a korábbi időszakban közvetített vendégéjszakák száma az, ami leginkább meghatározza a preferált partner/partnerek körét. A jutalékszint, mint partnerséget befolyásoló szempont – a piacon fennálló nagyobb eltérések ellenére is – csak a 3. helyen került említésre.

Ezek miatt maga a közvetítőválasztási preferencia is a koncentrálódási folyamat egy természetes gyorsítója, hiszen a legnagyobbak tovább nőnek, miközben a kisebb szereplők partnert és ezáltal látogatót is vesztenek.

A Szállás.hu szerepe évek óta egyre erősebb, ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezett szálláshelyek esetében 2016-ban minden ötödik-hatodik belföldi online foglalás rajtuk keresztül valósult meg. Az online szállásközvetítő piacon zajló versenyt ugyanakkor jól jelzi, hogy a szálláshelyek - különösen a 3-4 csillagos szállodák - jellemzően akár egyszerre 5-7 oldalon is jelen vannak az ajánlataikkal.

Az online szállásközvetítő piac 2016-ban már egyértelműen a 2 legnagyobb szereplő térnyeréséről szólt. Miközben a magyar hátterű Szállás.hu a belföldi utazók tekintetében dominál, addig a Booking.com a külföldi vendégek esetében tekinthető egyeduralkodónak. Utóbbi a belföldi közvetítések tekintetében egyelőre nem veszélyezteti a piacvezető helyzetét, ugyanakkor a kisebb szereplőket már mind maga mögé utasította a közel 33 százalékos becsült piaci részesedésével.

Miközben a bónusz/kupon-láz összességében már lecsillapodóban van, az üzleti modell szálláspiaci értelemben él és virul. Köszönhetően a megváltozott utazási szokásoknak a belföldi utazók továbbra is előszeretettel válogatnak a különféle akciós csomagajánlatok között. Nem csoda tehát, hogy a piaci szereplők sikerességének egyik legfontosabb feltétele, hogy minél több ajánlatot tudjanak a kínálatukban megjeleníteni – ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő szálláshelyek felkutatása, és szoros partnerségek kiépítése.

Az online közvetítői piachoz hasonlóan itt is a legnagyobb szereplők dominanciája figyelhető meg: a piacot egyértelműen uraló maiUtazás.hu mellett mindössze a Szállásguru tudja tartani a versenyt, miközben a többiek súlya a belföldi szállások vonatkozásában már egy számjegyű százalékos szintre csökken. Mindez kihatással van az akciós szállás-ajánlatokat keresők preferenciájára is, hiszen ők is egyre inkább a legnagyobb szereplők felé terelődnek mind a keresés, mind a választás során.

Az online szállásközvetítők területén tapasztalható koncentrálódás folyamata tehát ebben a szegmensben is megfigyelhető: minél nagyobb egy szereplő, annál nagyobb ismertséget és látogatottságot tud kiépíteni, elérni. Emiatt a közvetített vendégéjszakák, illetve az eladott csomagok száma is a legnagyobb szereplőknél tud igazán bővülni.

A nagy látogatottság, valamint az adott közvetítő oldal ismertsége nemcsak az eladott csomagok mennyiségére, hanem az eladás gyorsaságára is hatással van: a piacvezetők sokkal hatékonyabban és rövidebb idő alatt képesek az akciós utazási csomagok értékesítésére, mint a kisebb szereplők. Utóbbiak ráadásul csak – a szálláshelyek számára kedvezőtlen – árcsökkentés eszközével tudnak versenyben maradni, ez pedig megnehezíti számukra a minőségi szálláshely-kínálat biztosítását.

A koncentrálódást tovább fokozza az is, hogy 2016-os évben a szálláshelyek jellemzően, mindössze 1-2 kuponos céggel álltak rendszeres kapcsolatban. A hagyományos online közvetítői piaccal szemben tehát ezen a területen az oldalak között kiélezettebb verseny folyik a megfelelő és minőségi választékot nyújtó szálláshely-bázis kiépítéséért. Ez a trend pedig a jövőben a piacvezető szereplők súlyának további növekedését vetíti előre.

A kisebb szereplők számára az egyre nehezebb partnerszerzés következtében a specializálódás jelentheti a túlélés kulcsát középtávon, azaz egy-egy jól körülhatárolt jellemzővel bíró csomagkínálat (pl. eldugott romantikus szállások stb.) felépítése segíthet kikerülni a méret és a növekedési potenciál csapdáját.

A növekedés 2017-ben sem áll meg – idén is tovább bővül a hazai szálláspiac

Az online közvetítők idei növekedését a hazai szálláspiac további bővülése is biztosítja: a KSH adatai alapján 2017 első negyedévében 2016 hasonló időszakához képest csaknem 7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el az itthon pihenni vágyók. Az első negyedévben a 4,6 millió vendégéjszaka közel 86 százaléka szállodákban valósult meg, azaz a közvetítők számára kiemelten fontos tényezővé válik, hogy milyen struktúrában épül fel partnerhálózatuk.
A szálláspiac bővülése mellett a szállodák kapacitásának hatékonysága is folyamatosan javul, hiszen az egy szállodára jutó vendégéjszakák számában is szinte folyamatos bővülés figyelhető meg 2013 óta.

A szállodáknál maradva, 2016 során vendégéjszakák közel 55 százalékát külföldiek adták, miközben 2017 első 3 hónapjában ez az arány már megközelítette a 60 százalékot.

Jobban érzékelteti a külföldi vendégek fontosságát, ha a szállodák bruttó szállásdíjbevételét vizsgáljuk, a külföldi vendégek költései a teljes bevétel 64 százalékát érték el 2016 során. A külföldi vendégek súlyának növekedése komoly kihívás elé állítja a hazai online közvetítői piacot is, hiszen a kínálat folyamatos bővülése miatt egyre nagyobb konkurenciát fog számukra jelenteni a Booking.com már a belföldi vendégek körében is. A belföldi turizmus azonban erősen szezonális, hiszen jellemzően az iskolai nyári szünethez, valamint a hosszú hétvégéket tartalmazó hónapokhoz kötődően emelkedik meg jelentősen a belföldi vendégéjszakák súlya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!