2p

A csökkenő szobaárakkal próbálják magukhoz csábítani a még utazni hajlandó vendégeket a magyarországi szállodák. Az árversenybe szinte mindenki kénytelen beszállni, a legnagyobb kedvezményeket az öt- és négycsillagos hotelek adják, írja a Világgazdaság.

Január óta átlagosan 15-20 százalékkal kevesebb vendég érkezik a hazai szálláshelyekre, s ez jelentős árcsökkentésre kényszeríti az üzemeltetőket. A szakemberek szerint a magyar szállodák átlagos szobaára (ARR) 10-20 százalékkal marad el a tavalyitól. A szereplők úgy látják, kénytelenek versenybe szállni, de az árcsökkentés hosszú távon a fennmaradást veszélyezteti. A szállodák már az év első három hónapjában 12 százalékkal kevesebb, 40 milliárd forint bruttó árbevételt könyveltek el tavalyhoz képest, olvasható a Világgazdaság cikkében.

A Danubius Hotels Group általános vezérigazgató-helyettese szerint viszont elkésett a fővárost népszerűsítő nyári kampány, hiszen hiába rövidül a foglalási idő a nyárra, legtöbben már döntöttek arról, hova szeretnének utazni. Tóbiás János úgy látja: Budapesten szabadidős turista még csak-csak akad, de az üzleti szegmens teljesen eltűnt. Ráadásul a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek szerint a korábbi években mindig óriási forgalmat generáló Forma-1-es hétvége sem tesz idén csodát.

Az árspirál azonban csak rövid távon kompenzálja a kieső bevételeket – figyelmeztetnek a szakemberek. Hoszú távon a jövedelmezőség drasztikus eséséhez és akár csődsorozathoz is vezethet. A Magyar Szállodaszövetség legutóbbi ülésén Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke úgy vélte: az árcsökkentés helyett kedvező csomagajánlatokat kellene a házaknak kialakítani, ezeket a külföldi promócióban is jobban lehetne érvényesíteni, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!