2p

A vállalatok túlnyomó része megvalósítja az elvárt béremelést, mert ha nem teszi, akkor elesik bizonyos állami támogatásoktól és a közbeszerzésben való részvétel lehetőségétől - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke hétfőn Budapesten, azt követően, hogy a kormány a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselőivel találkozott.

A múlt évről szóló statisztikai adatok immár ismertek, s ezek azt bizonyítják, hogy a munkáltatók betartották azokat bérmegállapodásokat, amelyekre ígéretet tettek  - közölte az MGYOSZ alelnöke. Rolek Ferenc szerint a bérkompenzációval növelt bérek február elején még nem, de március, április elején már valószínűleg megjelennek munkavállalóknál.
Kiemelte, hogy a magyar gazdaság nehéz év elé néz 2012-ben, amit részben az Európai Unió és a világgazdaság problémái okoznak, és amihez hozzájárulnak a Magyarországgal kapcsolatos viták és kételyek is. Rolek Ferenc szerint ez különösen nehéz helyzetet teremt az első félévben, mivel sok gazdasági szereplő elbizonytalanodott. Helyre kell állítani a befektetői bizalmat, amely összefügg az EU-IMF megállapodás megkötésével, hiszen az a gazdaság számára további megnyugvást hozhat - mondta az MGYOSZ alelnöke.

Hozzátette, hogy a bizalomerősítéshez nemcsak a külföldi partnerek megnyerése és megnyugtatása járulhat hozzá, hanem az országon belül a szociális partnerekkel folytatott aktív párbeszéd is, amire a versenyszféra és a kormány között létrehozott konzultációs fórum ad lehetőséget.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!